Nincs termelés, mégis 1500-an dolgoznak az iváncsai akkumulátorgyárban

Nincs termelés, mégis 1500-an dolgoznak az iváncsai akkumulátorgyárban

Gyárváros Iváncsán (Fotó: Magyar Hang/Tompos Ádám)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Bár hivatalosan még nem is működik az Iváncsán felépült akkumulátorgyár, a cég vezetése november 6-án már meg is kezdte „a vállalati buszjáratok optimalizálását”. Ennek keretében a korábban üzemelő 86 helyett már csak 68 munkásjárat indul majd a gyárba naponta, tizennyolcat megszüntetnek – tudta meg a Szabad Európa. A gyár vezetése ezt azzal indokolta, hogy minden olyan megállóba, ahol ötnél kevesebben szálltak fel, megszüntették a járatokat. Így nemcsak konkrét desztinációk szűntek meg, de a megmaradt járatok megállóinak számát is csökkentették. Előfordulnak olyan extrém esetek, amikor egy dolgozónak ahhoz, hogy reggel 6-ra beérjen a gyárba a lakóhelyéről, még előző este, az utolsó buszjárattal el kell indulnia, egy köztes településen töltenie az éjszakát, és reggel az első busszal beutaznia Iváncsára.

A Szabad Európa információi szerint jelenleg három műszakban nagyságrendileg 1500 ember dolgozik a gyárban. A lap még november 3-án írta meg, hogy egy rövid próbaüzem után – bár jelentősen csökkentett kapacitással – november 6-án megkezdődik a termelés az akkumulátorgyárban. Akkor azt írták: „az első időszak nyilvánvalóan tesztüzem lesz”. A cikk megjelenését követően a gyárat üzemeltető SK ON Hungary (a dél-koreai akkumulátorcég, az SK ON magyar leányvállalata) közleményt juttatott el a Szabad Európához, amelyben úgy fogalmaztak, hogy még nem folyik termelés a gyárban, mert nincsenek meg a hatósági engedélyek, így „gépbeállítások, valamint géptelepítések zajlanak”. A lap egy forrása szerint azonban az 1500-as nagyságrendű, három műszakba szervezett munkavállalói tömeg arra utal, hogy ennél kiterjedtebb tevékenység folyhat az üzemben.