Nagyívű, világmegfejtő beszédet tartott Orbán Viktor Tusnádfürdőn; a hívek újra nyugtázhatták, hogy az ország teljhatalmú ura lát a globális pályán, s tetteit a formálódó Nagy Terv vezérli. Hitbéli kérdésekről nem nagyon lehet vitázni, mégis megpróbálom a gondolatmenet logikáját kikezdeni. Szinte bárhová tekintek, hamar felfeslik az orbáni világkép szövete; a kiválasztott pont legyen Ukrajna. Ahogy a cím is jelzi, – alighanem szándéka ellenére – kikezdhetetlen érvvel ajándékozta meg a kormányfő Ukrajna NATO-tagságának pártolóit. Megmagyarázom, nem bonyolult.
Az előadó némiképp meglepő módon először nem lesajnálva, szuverenitását vesztett, bukott államként, hanem erős, az agresszorral szemben kemény ellenállást tanúsító országként beszélt szomszédunkról. Amely új értelmet talált létének: perspektíva nélküli ütközőállamból a Nyugat részévé, keleti határőrvidékévé szeretne válni. Már-már látjuk Orbán Viktor kalapemelését a hős ukrán nép előtt – a szabadságharcos magyar hagyományból ez következik –, de a beszéd vége felé jött a fekete leves. Az orbáni vízióban nemcsak az Európai Unió mint politikai projekt számolódik fel, Ukrajna is – hiába minden heroikus erőfeszítés – marad ütközőzóna. Az nem derült ki, hogy a Pax Russica jegyében mekkora területet szán nekik a magyar miniszterelnök, csupán annyi, hogy Kijev NATO- és EU-tagság helyett majd biztonsági garanciákat kap, a többi között Moszkvától.
Itt harapott önnön farkába a beszéd és a jelenből meghosszabbított orbáni történelem. Hiszen így visszajutunk a konfliktus előtti, annak csíráját magában hordozó helyzethez: az atomfegyverekről az 1990-es években lemondott Ukrajna biztonságát, területi épségét a nagyhatalmak, köztük Oroszország, garantálták, Moszkva államközi szerződések sorában ismerte el a határokat. Az, hogy ezek a garanciák mennyit érnek, már a Krím elcsatolásakor sejthető volt, a kukába 2022. február 24. hajnalán kerültek.
A helyzet elfajulásában, a konfliktus élezésében nem vétlen a Nyugat (Amerika), ám sem ez, sem az orosz kisebbség helyzete nem igazolhatja a területrabló háborút, a népirtást. Az az új erőre kapott orosz birodalmi politika szörnyszülötte, fenyegetés a külvilágra. Putyin háborúja azt bizonyította be, hogy csak a NATO-tagság jelent valós biztonságot az oroszok szomszédságában. Ahogy a papírronggyá aszott „biztonsági garanciákat” előhúzó Orbán Viktor is lényegében ezt támasztotta alá. Világos, hogy Magyarország érdekét jobban szolgálja, ha egy szövetséges NATO-tag, nem egy bizonytalan ütközőállam választja el az orosz birodalomtól. A lelke mélyén talán Orbán Viktor is ezt gondolja, ezért szavazta meg a legutóbbi NATO-csúcson az ukrán csatlakozási folyamat visszafordíthatatlanságát rögzítő határozatot.
