Bár a Déli Körvasút jogi helyzete több tekintetben tisztázatlan, elkezdődött a fák kivágása.
Facsinay Kinga
A kormány uniós energiaügyi vállalásai alapján enyhülhet a szabályozás.
Aránytalanul sokba kerülne az átállás Magyarországon.
Egy apáca meg egy szakállas, hórihorgas alak, akik érdekes dolgokról beszélgetnek – Páros interjú Baritz Sarolta Laurával és Pogátsa Zoltánnal.
A piaci árak zuhanását követve sokkal olcsóbb lehetne a földgáz Magyarországon is, a kormány azonban egyelőre nem vizsgálta felül alaposabban a 2022 augusztusában – amikor 330 euró fölé is ugrott az európai gázár – bevezetett rezsiemelés paramétereit.
Öt réteg, plusz még a tészta, elég időigényes süteményről van szó. Megnéztük, hol milyet készítenek és mennyiért.
A fogyasztás jól jelzi, valójában milyen egészségi állapotban vagyunk.
Pedig már nem is olyan csúnyák, mint amilyennek a pletyka szerint Orbán Viktor látta őket.
Pletser Tamás szerint mivel a költség a Gazpromot terheli, ha újra akarnák tárgyalni a magyar szerződést, az komoly lehetőségeket rejtene az egyoldalú függés csökkentésére.
Ez éves szinten mintegy 100 milliárd forint körüli költséget jelent a magyar társadalomnak. Az állomány tavaly év végén érte el a csúcsát, fennáll a veszély, hogy visszaszürkül a gazdaság.
Ma már ott tartunk, hogy kelet-európai versenytársaink is lehagynak bennünket. Átfogó körkép a hazai agrárvilág helyzetéről.
Egyre szűkülő utcába tévedünk a kormány által preferált fejlődési modellel, amely a működőtőke importján alapul. A tudásalapú, kutatás-fejlesztésre és innovációra épülő modell felé kellene továbblépni, de a kínai befolyás erősödése más irányba löki az országot.