Ismeretlen tettes ellen indult büntetőeljárás még márciusban.
RKK
Arra reagáltak, hogy az osztrák vasút a késések miatt decemberig, a győri fővonal felújításának végéig fenntartaná azt a helyzetet, hogy megszakítja a Budapestről nyugati irányba közlekedő járatokat Bécsben.
Iványi Gábor szerint vizsgálják, van-e jogi lehetőség arra, hogy hosszabb távon is moratóriumban részesüljenek. A főpolgármester segítséget ajánott az egyháznak.
Az osztrák vasúttársaság oldalán az olvasható: előreláthatólag december 10-éig kell majd átszállni Bécsben azoknak, akik Budapestről Münchenbe és Salzburgba utaznak.
A 4-6-os villamos sem jár a Nyugati pályaudvar irányába.
Oroszország malmára hajthatja a vizet az izraeli helyzet, de korai lenne megjósolni, hogy hathat ez Ukrajna támogatására – mondja Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő.
A szakszervezet szerint jelenleg is 16 ezer pedagógus hiányzik a közoktatásból.
Pintér Sándor belügyminiszter helyett Rétvári Bence államtitkár számolt be az intézkedésekről, ám arra nem tért ki, hogyan fajulhatott idáig a helyzet.
A bűncselekményt pénzbüntetéssel és két évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionálnák.
Szeptember elsején szeretnék megtölteni a Kossuth teret.
A hétvégi Békés megyei földrengés erőssége nem, a helyszíne viszont némileg meglepte a geofizikust.
Három év szabadságvesztést is kaphat az egykori osztrák kancellár, akivel Orbán Viktor „osztrák-magyar csúcsot” tartott.