A háziorvosát, ismerőseit, vállalkozókat mintegy 60 millióval megkárosító nagyhegyesi nő a bírósági eljárás végére megtört, mindent beismert.
Szabó Zsolt László
Ha nem is tetszenek nekik, de járatnak kritikus, független lapokat is.
Debrecenben osztotta ki a rendőrség a legtöbb figyelmeztetést a hajléktalanoknak – 2018 óta összesen 154-et – az öt nagy vidéki város közül.
A jónevű debreceni ügyész, magasrangú NAV-osok és ismert ügyvédek segítették a bűnözőket a vádhatóság szerint. Négy év után végre megismerhetővé vált a koronatanú vallomása és a videófelvételek.
A döntésről már tájékoztatták a Magyarországon mintegy kétezer embernek munkát adó cég munkavállalóit.
Egyre több kedvezményt adnak az önkormányzatok a tömegközlekedőknek; tovább élezik a főváros-vidék ellentétet.
Schmidt Ádámnak egy balatonkenesei ingatlannal is bővült a portfóliója, ott a szomszédja sem akárki; a bodajki kastélynál Tiborcz Istvánnal üzletelő nagyvállalkozó.
Magyar György, az elsőrendű vádlott nő ügyvédje szerint védence nehezen viseli a fogvatartás körülményeit.
Az akkumulátorgyártásban használt rákkeltő oldószert illetően semmiféle határértéket nem írt elő a hatóság a kínai CATL-nek kiadott környezethasználati engedélyben.
Közérdekűadat-igénylésünk nyomán kiderült, hogy a 22 állami erdőgazdaság mennyi hatósági áras tűzifát adott el, illetve az is, hogy több erdészetnél az éves terven felül is kellett vágni a kiszolgálás érdekében.
Időközben megváltoztak a közmeghallgatásra vonatkozó jogszabályok, így kérdés, hogy a megismételt hatósági eljáráson egyáltalán jelen kell-e lenniük személyesen az akkumulátorgyár képviselőinek, vagy sem.
A körülmények és a tradicionális nagypártok, így a kormányzó Néppárt gyengélkedése is Herbert Kickl kezére játszik, pártja fordul a legjobb esélyekkel a jövő évi választásra.