Úgy látszik, a mérések szerint most nem segít sem a műparaszt disznóvágás, sem a gumicsizmás akcióhősködés, sem a bárgyú trollkodás.
Tompos Ádám
Ezek a személyek egészen biztosan nem tudják megtestesíteni a nemzet egységét, de ez sosem volt célja az Orbán-pártoknak.
Orbán Viktor alkotmánymódosítása javaslata lehetetlen helyzetbe hozza Novák Katalint.
„Keményen kell dolgoznunk”, hogy a sok szeméttől megkíméljük a folyóinkat. De sikerül?
Számos olyan liberális topkádert befogadott vagy alkalmazott, akiket korábban Magyarország legnagyobb bajaiért tettek felelőssé.
Amennyire nem említhető egy lapon a plagizált kisdoktori története azzal, hogy kegyelmet kap egy pedofil zaklatássorozat bűnsegédje; annyira nem tudom most elképzelni azt, hogy Novák Katalin lemondjon az államfői tisztségéről.
A legfőbb ellenzéki kampányelem azonban most is a kerületi- és nagyvárosi helyezkedés, miközben a hatalom továbbra erőből kampányol, régi sérelmekre és új félelmekre hatva.
Betegutak Kelet-Magyarországon – „Mindenki oldja meg, ahogy tudja”. Milyen az ország legkeletibb csücskében háziorvosnak lenni? Egy doktornő mutatta meg nekünk. Riport!
Mi, nemzetben, hazában (és osztalékban) gondolkodó patrióták csak örülhetünk, hogy elhangzott a jelszó: résen kell lennünk!
Független kistelepülési polgármesterek csapata hozta létre a Politikai Hontalanok Szövetségét.
Rudolftelepen mindent áthat a szénnosztalgia, mégis titokban indult újra a föld alatti munka. Ott jártunk.
Megint a foci világa mutatja meg nekünk a rendszer igazi arcát.