Évi 30-35 milliárdot remél a kormány a reptér megvásárlásából

Évi 30-35 milliárdot remél a kormány a reptér megvásárlásából

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (Fotó: MTI/Lakatos Péter)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Dömötör Csaba Facebook-bejegyzésben magyarázza, hogy miért kellett feltétlenül megvásárolni a Budapest Airportot, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára videóposztjában stratégiai jelentőségűnek nevezte a tranzakciót. Felidézte, hogy húsz évvel ezelőtt igencsak pazarló módon magánosították a légikikötőt, hiszen már akkor is évi 10 milliárd forint profitot termelt, ami azóta csak nőtt. Érvelése szerint az akkori kormány teljesen felélte a privatizációs bevételt, közben hatalmas fejlesztéseket ígértek, amiből alig valami valósult meg, elbocsátásokra annál inkább sor került. Arra is felhívja a figyelmet, mindez nem akadályozta meg Bajnai Gordont, hogy beleüljön az üzemeltető cég igazgatósági székébe.

Dömötör Csaba a vásárlás melletti érvként hozta fel, hogy a reptér az elmúlt két évtizedben megháromszorozta forgalmát. Fontosnak nevezte azt is, hogy a kifutópályák nem érték el teljesítőképességük határát, így a forgalom további bővítésére is lehetőség nyílik, a magyar állam pedig évi 30-35 milliárd forint osztalékot remél a reptértől. A vásárlás melletti további érvként említette, hogy az eddigi tulajdonosok úgy vettek ki jelentős összeget a cégből, hogy alig valamit fordítottak fejlesztésre. Végül arról is beszél, hogy az elmaradt új terminál megépítésére is szükség van, illetve hogy a reptér megközelítési lehetőségeit is javítani kell.