Elsőre meglepett, hogy máris új kötete érkezik Erdős Virágnak. Tény viszont, hogy már két év eltelt az előző óta, ha nem is tűnt ennyinek. A szerző szereti a figyelemfelkeltő címeket, a legutóbbit viszont már nehéz lesz túlszárnyalnia: Erdős Virág könnyei. Ebből hivatalosan csak az utóbbi a cím, és a szerzőnévvel együtt olvasandó. A mostani kevésbé rendhagyó, de így is túllép a megszokott kereteken: egyszerre szolgál címként és figyelmeztetésként, kvázi önfeljelentésként. Miközben lassan már meg is feledkezünk róla, hogy a melegellenessé térített „gyermekvédelmi” törvény jegyében az lett az elvárás, hogy egyes könyveken tüntessék fel, azokban a „hagyományostól eltérő tartalom” szerepel. Dühöngtünk rajta, aztán mentünk tovább, mintha mi sem történt volna.
Erdős Virág közéleti-közérzeti versei gondoskodnak arról, hogy folyamatosan tudatosítsuk magunkban, miben is élünk. Abszurd közjátékokkal, melyekre már alig emlékszünk, egyben nagyon is létező jelenségekkel, melyekről nem tudjuk, képesek leszünk-e őket valaha meghaladni. Az Eltérő tartalom versei az elmúlt két évben születtek, a költő jellegzetes témái (nincstelenség, tehetetlenség, érzelmi nyomor) mellett pedig erőteljesen szólnak a szomszédban dúló háborúról, a hatalmi represszióról és kulturális jelenségekről.
Erdős Virág előszeretettel él szokatlan képzettársításokkal, meghökkentő nyelvi megoldásokkal. Ereje is ezek brutalitásában rejlik: ha egyetértünk, ha vitatkoznánk, mindenképp megragadja képzeletünket. Na most akkor című versével jó évtizede már elérte azt is, hogy Bayer Zsolt aktuális publicisztikájában egy kortárs verssel szálljon vitába. Miközben a szöveg hatása alól láthatóan ő sem tudta kivonni magát. Az Eltérő tartalomban is akadnak olyan művek, melyeket olvasva tiltakozhatunk akár, túlzónak vagy épp feleslegesen ítélkezőnek találva az olvasottakat. Például a Fuccs esetében: „Kiszáll a katonai konvojból, / és visszaül a kiegyenlített kuratóriumba, / hogy megha- ladja a szekértábor-logikát. (...) // Kiegyezik a döntetlenben, / feltéve, ha minimum fél évre szól / egy csendes, nyári rezidencián.” Lehet olykor szigorú – mégis fontos, mert tematizál, elgondolkodtat. Vitára késztet. Erdős Virág verseinek talán ez az egyik fő erénye. Rákényszerítenek, hogy odafordítsuk a fejünket, és meglássuk a hétköznapok kegyetlenségét. Kizökkentenek, állásfoglalásra bírnak.
Rámutatnak az egymás mellett élő valóságokra: „Rövid felolvasást követően kötetlen / beszélgetés egy kiégett tömbház romjai közt a testükön / kínzás nyomaival. // Az aláírt szerződést szíveskedjék az adóelőleg-nyilatkozattal / együtt a lebombázott / színház padlóját borító üvegszilánk.” Hasonló vers a kötetből a Bucsa vagy a Háborúban hallgatnak. Mindeközben pedig még csak azt sem mondhatjuk, hogy a szerző önmagát ne hasonló kíméletlenséggel vizsgálná: keserű-szórakoztató példa erre a Gyávaságom története.
Meglehet, több év múlva már tényleg alig valaki fog emlékezni arra, mire utal a fólia és a Budapesti Lakógyűlés, nemhogy a „sósavas bácsi” vagy a Cinege utca. Mégis biztosra veszem, hogy ha érteni nem is mindig, érezni akkor is tudják majd a több évtized múlva ide visszatérők. És, még ha a szerző versei ma is erősen megosztanak olvasót és olvasót, mégis erősen hiszek benne, hogy érdemes lesz hozzájuk visszatérni akkor is.
Erdős Virág: Eltérő tartalom. Magvető, 2024. 3999 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/24. számában jelent meg június 14-én.
