Sorsmondatok

Villa-nás

Az egyre fogyó zöld övezetében a teherautó, a keletnémet ipar egykori büszkesége hörögve próbálta legyűrni a legmeredekebb szakaszt, de egy elfúló szusszanás után a motor leállt, s a betonelemekkel tele kocsi lassan csúszni kezdett visszafelé, mígnem a fékben már nem bízó sofőr alávette a kormányt, és farral a járdaszegélynek döccentette a járgányt, erre a fent várakozók közül egy bátor autó elindult, hogy a szűkületen átsurranjon, de felnije a járdaszegélynek ütődött, dísztárcsája pengve elgurult, s a vezetője komoran visszament az IFA-shoz: „köszönöm” – mondta epésen, mire a meggyötört arcú férfi: „hát igen, ilyen szarokkal építjük fel a maguk villáit”, erre az őszes: „a mi társasházunkat aligha, mert azt körülbelül amikor maga születhetett, mi magunk hoztuk össze, kalákában…”, azzal felvett egy ott heverő betondarabot, s betette a teherautó első kereke mögé, „ha a fék teljesen megadná magát”, toldotta meg, mire a sofőr egy fáradt tisztelgésfélét nyomott ki, majd megadóan széttárta a karját, épp hogy meg nem hajolt, mint egy főszereplő a várakozó kocsik bámész közönségének.