A fideszes politikus kemény kormánykritikának beillő beszédet mondott a Magyar Atlanti Társaság konferenciáján.
BP
A miniszterelnök több sajtóorgánumot is beperelt, mert azok idézték a SPAR vezérigazgatójának nyilatkozatát Orbán oligarchiáiról és arról, hogy milyen megfontolásból kezdte el kimenekíteni Magyarországról az élelmiszerlánc vagyonát. A Klubrádiót a bíróság elmarasztalta ugyanazért, amiért az Economix-et felmentette.
Vissza fogják még sírni Bajnait, Karácsonyt és Márki-Zayt azok, akik most Magyar Péternek csápolnak. Magyar Péter és Gyurcsány Ferenc össze fognak fogni – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Mandinernek adott interjújában.
A kormánypárti politikus Tóth Bertalan kérdésére reagálva kifejtette azt is, hogy a baloldal rosszhiszeműen riogat.
Rétvári Bence közölte: idén 450 millió forint áll rendelkezésre, két fővárosi és egy vidéki intézmény végzi a vizsgálatokat.
Népszavazási kezdeményezést jelentettek be arról, hogy ne lehessen akkugyár Érd közigazgatási határain belül – holott oda nem is terveztek.
A kamara felmérte, milyen problémákat és nehézségeket látnak az orvosok az állami ellátórendszerben. A tapasztalatokat már megosztották a kormánnyal.
Az ügyet a bicskei rendőrkapitányságra bízták annak ellenére, hogy Vásárhelyi János köztudottan mélyen beágyazódott volt a helyi elitbe. Az esetet átvevő Fejér megyei rendőrök három hónappal a nevelők bejelentése után kérték be az ügy iratait.
Március 5-ig Kövér László tölti be az államfői posztot.
Kocsis Máté a Facebookon jelentette be a döntést a parlament tavaszi ülésszakának startja előtt.
A holokauszttúlélő 90 fölött is aktívan részt vett a közéletben, többször figyelmeztetett a szélsőjobboldal előretörésének veszélyeire.
Szabó Tímea írásbeli kérdésére Menczer Tamás (nem) válaszolt. A helyiek attól tartanak, hogy akkumulátorgyár épül.