A felelősségérzete azt diktálja, hogy jelentkezzen a párt elnöki tisztségére.
HM
Annak kapcsán szólaltak meg, hogy a Jobbik egyik politikusát azzal vádolják, nemi erőszakot kísérelt meg a párt volt alelnökének élettársával szemben egy rendezvényen.
A megválasztott köztársasági elnök bemutatta, kikkel fog együtt dolgozni a jövőben.
Leszögezte: nem aggódik a Momentum miatt, „mert ez a közösség sokkal több, mint egy-egy politikusa vagy vezetője”.
Szerinte támadást készítettek elő Oroszország ellen, ezért „szükséges és időszerű intézkedés” volt az Ukrajna elleni „különleges katonai művelet”, vagyis a háború megindítása.
Ma délelőtt 11 órától.
Szerinte a két politikus egyeztetése példamutató gesztus volt, ezért „gyermeteg és káros” Márki-Zayt kritizálni.
A kormány nem ért egyet a sorkötelezettség visszahozásával.
Nem lettünk-e valamiképpen mi, akik a világ mégiscsak szerencsésebb részén élünk, szigetek? Megannyi kis mérges, a maga igazának keresésébe és felmutatásába belefáradt választófejedelemség.
Az ember nem is érti, miért nem készített még sorozatot a Netflix vagy az HBO a filológusokról. Pedig egy jó kis szövegközi nyomozás semmivel nem kevésbé izgalmas, mint egy helyszínelés. Itt van például Szécsy János ügye.
Móricz Zsigmond tökéletesen ráérzett arra, hogyan is épül fel egy kórosan narcisztikus személyiség. Ennek egyik legfontosabb ismérve a teljesen irreális felhatalmazottság érzése, amely gyakran párosul torz önértékeléssel.
Akárhogy is lesz, a jövő meghatározó könyvformátuma jó eséllyel a kindle-ön és társain formálódik. Az e-könyv tökéletes szimbóluma korunknak: nem a világok tükre, hanem tükörvilág.