Az északi szélesszájú orrszarvú mára gyakorlatilag kihalt. Összesen két egyede maradt életben a fajnak: Fatu és Najin, egy anya-lánya pár, amelyek Kenyában élnek, de mindketten terméketlenek (ráadásul nincs már élő hím). Arra tehát már senki sem számíthat, hogy a faj természetes szaporodással elkerülheti a kipusztulást. Ugyanakkor a modern biotechnológia számos elméleti lehetőséget kínál arra, hogy különféle sejtekből újraalkossák a fajt. E lehetőség azonban két kérdést is felvet: vajon a gyakorlatban is megvalósítható-e mindez; illetve etikus-e „mesterségesen” újra előállítani az orrszarvút?
Az élő egyedeken kívül összesen 12 elpusztult állattól rendelkeznek a kutatók lefagyasztott sejtekkel, amelyek esetleg az újjáalkotás alapjául szolgálhatnak. A sejteket a San Diegó-i állatkert Frozen Zoo (Fagyott Állatkert) nevű genetikai könyvtárában őrzik, ahol több ezer veszélyeztetett állatfajtól vannak esetleges klónozásra vagy más biotechnológiai műveletre alkalmas szövetek.
Egyelőre nem kezdték el a gyakorlati munkát az északi szélesszájú orrszarvú feltámasztása érdekében, viszont számítógépes modellszámításokat végeztek arról, hogy ha ezeket a lefagyasztott bőrsejteket felhasználva, azok genetikai anyagát kivonva pete- és hímivarsejteket állítanának el, majd azok egyesüléséből embriókat hoznának létre, akkor e kisrinocéroszoknak mekkora esélyük lenne a túlélésre. A felvetett eljárás szigorú értelemben nem lenne klónozás, hiszen nem közvetlenül a testi sejtből állítanák elő az embriót. Ehelyett a bennük őrzött genom felhasználásával ivarsejteket hoznának létre, majd ezeket egyesítve jönne létre az új egyed.
A létrehozott embriókat a kihalásra ítélt északi szélesszájú orrszarvú genetikailag nagyon közeli rokona, a déli szélesszájú orrszarvú nőstényei hordanák ki dajkaanyaként. Az északi és a déli típust a legtöbb rendszertan csupán alfaji szinten különíti el egymástól. A déli alfajt nem fenyegeti a kihalás (bár az előző századelőn az intenzív trófeavadászat következtében egyszer már majdnem kipusztult), hiszen a sikeres konzervációs erőfeszítések következtében egyedszáma 20 ezerre tehető.
A szimuláció eredménye szerint lehetséges lenne az északi szélesszájú orrszarvú populációjának újjáépítése csupán a Frozen Zooban őrzött 12 egyed sejtjeinek segítségével, és a két élő példányra nem is lenne ehhez szükség. Persze, ezek az erőfeszítések sok generáción keresztül tartanának. A folyamatot lassítja, hogy a szélesszájú orrszarvúk viszonylag lassan érik el a termékeny kort (a nőstények 6-7, a hímek 12 éves korukban).
A számítások szerint a tenyésztésbe bevont egyedek tudatos megválasztásával tíz generáció múlva a létrejövő populáció már nem lenne beltenyésztettnek nevezhető (vagyis az egymással szaporodó egyedek genetikai rokonsága elfogadhatóan alacsony lenne). A nagyon lecsökkent egyedszámú fajok koporsójába rendszerint az veri be az utolsó szöget, hogy beltenyésztetté válnak, vagyis a rokonok kénytelenek párosodni egymással. Ettől megnövekszik az utódok körében az örökletes betegségek gyakorisága, és általánosan romlik a túlélő képességük. De a szimuláció szerint még nagyobb genetikai diverzitást lehetne előállítani az északi szélesszájú orrszarvúban, mint ami a száz éve sokasodó, húszezres egyedszámú déli alfajban van.
Természetesen, a művelet statisztikai működőképessége még nem garancia a sikerre, hiszen az eljárás rengeteg technikai buktatóval terhelt. További kérdés, hogy vajon megéri-e erre az egyetlen fajra fordítani ennyi erőfeszítést és pénzt, ahelyett, hogy a még létező, és ökológiai szempontból sokkal fontosabb szerepet betöltő fajok és élőhelyük védelmére koncentrálnánk.
