Osvárt Andrea: Az elfogadás sokkal erősebbé tesz

Osvárt Andrea: Az elfogadás sokkal erősebbé tesz

Osvárt Andrea (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

A választási eredmény láttán levontam azt a konzekvenciát, hogy mostantól nem szeretnék csak a saját buborékomban élni – mondta lapunknak Osvárt Andrea, aki nem szeretné tovább szidni a rendszert, inkább a saját eszközeivel igyekszik tenni azért, hogy Magyarország jobb hely legyen. A színésznővel a Margitnegyed projektről, a magyar filmek lehetőségeiről és a növekvő rezsiszámlákról is beszélgettünk.

– A kata adónem átalakítása, vagy a rezsicsökkentés részleges visszavonása jelenthet majd nagyobb terhet az életében?
– Sosem voltam katás, úgyhogy közvetlenül nem érint. Közvetve viszont igen. Három éve vagyok számvizsgáló elnök a társasházunkban, ahol sok a katás vállalkozó, például a takarító vagy a közös képviselő, tehát ez a ház összes lakójának költségemelkedést fog okozni. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy ősszel mi lesz. A rezsinövelés szintén bosszant, de személyesen ugyancsak kevésbé érint: a fogyasztásomat természetesen én is kiszámoltam, kvóta alatt leszek, de aggódom például a szüleimért, akik vidéken, kockaházban élnek, illetve vannak barátaim, akik szigeteletlen házban laknak, és el is kell költözniük emiatt.

– Jó ideje hallottuk már, hogy elkerülhetetlen a megszorítás, de talán nem hittük el, hogy valóban bekövetkezhet. Most mégis egymást érik a bejelentések, amik még a legtakarékosabbakat is a számológép és a négyzetrácsos füzet elé kényszerítik.
– Én nagyon korán elkezdtem tudatosan élni ebből a szempontból. Már tinédzserkoromban úgy alakítottam az életemet, hogy lehetőleg ne függjek semmitől. Már akkor rájöttem, hogy mindig nekem kell megoldanom az életemet, mert más nem fogja helyettem.

– Egy konkrét élmény eredménye a függetlenedés?
– Lehetséges. A szüleim korai válásának lehetett némi szerepe abban, hogy elindultam egy talán túlságosan is önálló úton. Olyan vagyok, mint egy éber oroszlán: kevés dolog tud kizökkenteni a nyugalmamból. Ami ezekben az intézkedésekben viszont némileg mégis bosszant, hogy hirtelen és drasztikusan, ráadásul egyszerre történnek. Nem volt korrekt, hogy fűt-fát ígérgettek, juttatásokat osztogattak, visszatérítették a személyi jövedelemadót, majd fél évvel később bedobták, hogy ja, bocs, mégsem jövünk ki a költségvetésből. Értem, hogy közben kitört a háború a szomszédban, és ez mindenhol súlyos probléma, de azt például már évekkel ezelőtt, lépcsőzetesen be lehetett volna vezetni, hogy ne mindenki a nyomott árú rezsit fizesse, hanem csak a valóban rászorulók kapjanak kedvezményt. Így az emberek elkezdtek volna odafigyelni a túlfogyasztásukra, és nem mellékesen környezettudatosabban, kevésbé pazarlóan élni. Mert valljuk be, luxus elfelejteni letekerni a fűtést, amikor elmegyünk otthonról, sokan mégis természetesnek vették ezt.

– Ha a rezsiemelés konkrétan nem is érinti, megszorításokban lehetett része korábban. Színészként mennyire befolyásolták az életét a kötelező leállások?
– Másfél évig nem volt ugyan munkám, de ahogy mindenből, ebből is megpróbáltam kihozni a legjobbat. Végre tudtam pihenni, amire az elmúlt húsz évben nem nagyon volt lehetőségem, normálisan berendeztem az otthonomat, kertészkedtem, olvastam, és mindennap ugyanabban az ágyban aludtam! Ez utóbbi nagy szó, hiszen filmszínészként az ember szállodákban, forgatásokon él, nem volt semmi stabilitás az életemben. Most végre lett egy valódi otthonom.

– Hozzájárult ez ahhoz, hogy közéleti kérdésekben is egyre többször megnyilvánult?
– Lehet, hogy éppen nagyon ráértem. Az első megszólalásom mindenesetre egy annyira őszinte, ösztönös dolog volt, hogy nem gondoltam semmilyen visszhangra. Naivan hozzászóltam valamihez, majd ez, mint egy hógolyó, elkezdett gurulni, és egyre nagyobb lett.

– A Margit-negyed program közösségi fővédnöke lett, és belépett a 99 Mozgalomba is. Ezek ma még adnak valamilyen feladatot önnek?
– A 99 Mozgalom mint olyan, megszűnt, de a Margit-negyed testületében benne vagyok továbbra is. Jeleztem nemrég, hogy szívesen vállalnék pluszfeladatokat is. Már látom, hogy nyílnak lehetőségek például kommunikációs felületeken. Szeptembertől nekilátunk.

– Milyen konkrét javaslatai voltak?
– Most készül a második honlap, a Margitnegyed.hu 2.0-s verziója, azzal kapcsolatban nagyon sok észrevételem volt. Többekkel együtt az ingatlanpályáztatási folyamat bonyolultságát próbáltuk egyszerűsíteni a javaslatainkkal, hogy ne utólag derüljön ki valami fontos információ, ami miatt újra kell kezdenie a pályázónak az egész folyamatot. Amikor Őrsi Gergely polgármester 2020-ban meghirdette a programot, a nulláról kezdtünk építkezni. Remélem, hogy a harmadik körös pályázat, amelyre most szeptember 4-ig lehet jelentkezni, már sokkal gördülékenyebben megy majd. Ugyanakkor látszik, hogy a projekt berobbant, folyamatos a fejlesztés, most is fel van törve a járda a Horvát utcai részen, oda új növényeket telepítenek, és három homlokzatfelújítás is zajlik a Margit körúton.

– A Mechwart ligetben, ahol épp ülünk, javítana még valamin?
– Itt nagyjából rendben van minden. Hátul van közösségi kert, tököt, paradicsomot nevelnek a helyiek. A gyerekeknek két játszótér jut, közben lehet olvasni a szökőkút melletti padokon, kutyafuttató várja az állatbarátokat, van kültéri fitneszpark, és fűre lépni is szabad.

– A II. kerületben Tordai Bence nyert az áprilisi parlamenti választáson, és a főváros legtöbb választókerületében szintén az ellenzék győzött, országosan azonban tarolt a Fidesz. Sok helyen még az alapvetően ellenzéki érzelműek is a Fideszre szavaztak. Ezt minek tudja be?
– Összetett kérdés. Én levontam azt a konzekvenciát, hogy mostantól nem szeretnék csak a saját buborékomban élni. Az értelmiség egymás között zajló diskurzusa hatástalan. Ezt a fajta kommunikációt nem kedveli az átlagember, nem tudja könnyen befogadni, és sokakat nem is érdekel. Sokkal egyszerűbben, lényegre törőbben kellene fogalmazni, megszólítani az embereket. A másik konzekvencia, amit levontam, hogy amíg az én döntésem az, hogy Magyarországon élek, addig elfogadom, hogy itt ez a helyzet. Nem fogok többet panaszkodni, vagy szidni a rendszert, hanem megpróbálom a saját magam hozzájárulásával, a magam módján jobbá tenni.

– Ez nem valamiféle önfeladás?
– Épp ellenkezőleg: ez az áldozatszerepből való kilépés. Nem leszek senkinek és semminek az áldozata. Az elfogadás sokkal ellenállóbbá, erősebbé tesz. Amikor Olaszországba költöztem, akkor is nekem kellett alkalmazkodnom, nem az országnak hozzám. A szélmalomharcnak semmi értelme. Természetesen vannak olyan dolgok, amelyeknek máshogy kéne működniük, de ezekre csak a saját mikrokörnyezetemben, a saját világomban van ráhatásom. És ott teszek is a változásért.

– Miben kell akkor alkalmazkodnia? Túl azon nyilván, hogy befizeti az adókat, amelyeket kell.
– Ezt leginkább akkor veszem észre, amikor elmegyek külföldre, és az első, amit megkapok, hogy „jaj, nálatok milyen a politika!”. Ilyenkor nagy levegőt veszek, és beismerem, hogy igen, úgy tűnik, nálunk ez a valóság, ezt kell elfogadni. Nem hallgatom el a liberális meglátásaimat, de nem akarok másokat szidni, nem akarok panaszkodni, és ha valaki A-t mond, akkor csak azért is B-t mondani. A híreket elolvasom, de amíg nincs jobb ötletem, addig a saját életemre koncentrálok, azt próbálom szebbé és jobbá tenni, hogy jól érezzem magam, és ez másokra is átragadjon a környezetemben. Szándékosan nem foglalkozom túl sokat a rossz hírekkel.

– A hírekben annál többet foglalkoztak önnel. Egy kormányközeli újságíró, összetévesztve önt az újságíró-műsorvezetővel, arról írt, hogy „D. Tóth Kriszta Karácsony Gergely propagandistája lett”.
– Körülbelül ennyit kaptam, igen, nem nagyon tudtak másképp belém kötni. Meg talán nem is lett volna szerencsés, hogy több reklámot csináljanak nekem. Épp pilatesórám volt egyébként, amikor valaki jelezte, hogy történt egy kis baki a médiában. Mire kijöttem az óráról, már le is szedték a hírt. És hazugságokat még nem terjesztettek rólam.

– Készült erre is?
– Lélekben igen. Színésznőként edzett vagyok, a kritikákat tudom kezelni, bár eleinte nagyon nehezen ment. Fiatalabb koromban sokat sírtam, bezárkóztam otthon, ha pedig egy filmem alacsony nézettséggel futott, szégyelltem magam. Azóta megedződtem. A bulvármédiában is sok hülyeséget leírnak, de ezeket már lerázom magamról, és igyekszem egyáltalán nem reagálni.

– Annak mi az oka, hogy már szinte csak német és olasz produkciókban szerepel?
– Eleinte kényszer volt, muszáj volt külföldre mennem, mert itthon nem foglalkoztattak. Most sem foglalkoztatnak, de már más a helyzet. Rendszeresen dolgozom külföldön, így kevésbé fáj, hogy nem hívnak. De ha olyan rendező kérne fel itthon, akivel én is szívesen dolgozom, akkor vállalnék forgatást. Bár a jelenlegi filmes rendszerbe kevésbé illek bele, mert az ízlésem ritkán egyezik azzal, ami mostanában népszerű nálunk.

– Az elmúlt években újra átalakult a filmtámogatás rendszere, sokan már egyáltalán nem, vagy alig jutnak lehetőséghez. Hiába bejáratott rendezők, mint Pálfi György, Török Ferenc, illetve Schwechtje Mihály és Tóth Barnabás, akikkel már ön is dolgozott együtt.
– A legutóbbi öt évben producerként nem pályáztam. Feleslegesnek éreztem, úgy döntöttem, inkább kimaradok. Éppen azért nem tudnak velem itthon mit kezdeni, mert független vagyok. És ha lenne államilag támogatott filmem, akkor nekem is nehezebb lenne megfogalmaznom bizonyos kritikákat.

– Megteszik ezt azért többen, Enyedi Ildikó is például.
– Igen, lehet, hogy ő már megengedheti magának. Más szempontból én is megengedhetem. Nagyon jó érzés függetlennek és szabadnak lenni.

– Egy-egy sorozata, mint például az Allmen vagy a Hölgyek paradicsoma, mennyire jutnak el a közönséghez? Kap rendszeresen német és olasz visszajelzéseket?
– Nem Magyarország a célközönsége ezeknek a produkcióknak, de azt hiszem, mindkettőt vetítették itthon. Ha beszélhetek rajongótáborról, az a másik két országban van, a legtöbb autogramkérést Németországból kapom. Most tavasszal is egy német sorozatot forgattam az Amazonra.

– Kérték már arra, hogy szinkronizálja saját magát?
– Kértek, igen. Nem része a szerződéseimnek, hogy a magyar szinkront is nekem kelljen csinálnom, de néha leesik a tantusz egy-egy szinkronrendezőnek, és akkor megkérdeznek. Volt, hogy időpont-egyeztetés miatt nem tudtam vállalni, de anyagi problémák is adódtak már. Van az a szint, ami alá nem tudok menni, mert megalázónak érzem. Ezzel is próbálok a rendszer ellen harcolni. Ha nem annyira fontos egy csatornának, hogy a saját hangomon szólaljak meg, akkor ez van, válaszoljanak ők a kellemetlen kérdésre, hogy a nézők miért nem az én hangomat hallják.

– Eddig a streamingszolgáltatók menedéket jelenthettek a kisebb produkcióknak, egyik rövidfilmje, a Susotázs is nagy sikerrel futott az HBO-n. Most viszont, hogy lekerültek magyar sikersorozatok, és töröltek egy sor európai gyártást, ez a folyamat megtorpanni látszik.
– Nagyon gyorsan változik minden, aminek sajnos mi lehetünk a vesztesei. Eddig is csodaszámba ment, hogy születtek magyar nyelvű alkotások. Ezen a piacon a méret a lényeg, és a számok törvénye alapján a nagy szolgáltatóknak már nem éri meg itt gyártatni. A magyar filmek egyébként sokkal jobban mehetnének külföldön, ha idegen nyelven is forgatnánk. Így szélesebb körben láthatnák, és nagyobb bevételt hozna.

– A német vagy olasz piac ki tudta használni a streamingforradalmat? A német sorozatokról leginkább a vasárnap délutáni programba készülő produkciók jutnak eszünkbe.
– Na igen, a Cobra 11 és társai. Szerintem nagyon jól kihasználták a streaminget. Magyarországról is nézek olasz produkciókat a Netflixen vagy az HBO-n. Most pedig, hogy a német Amazonnak dolgoztam, láttam, hogy szinte minden sarkon forgatnak Németországban. És már csak a streaming megy. Az Egyesült Államokban és Kanadában is sok német él, őket pedig sokkal könnyebb elérni így, mint a televíziós csatornákon keresztül. Az a piac növekszik, nálunk viszont egyre jobban beszűkül.

– Magyarországról kap azért még felkéréseket?
– Nagyon ritkán hívnak, idén azt hiszem, még nem is kaptam felkérést. Szerencsére, amiben eddig szerepeltem, például a Hajnal Tímeában, a Susotázsban vagy a Digicicában, az nekem is mindig tetszett.

– A Hajnal Tímeát sem bánta meg utólag?
– Nem, egyáltalán nem. Kevés olyan film van, aminek a karakterei még nyolc év után is ennyire benne vannak a köztudatban. Hálás szerep volt ebből a szempontból, feltett a térképre Magyarországon. Tisztában vagyok vele, hogy sokszor Hajnal Tímeával azonosítanak, de ez nem feltétlenül baj. Eltelik pár év, és addigra átkerülök egy másik skatulyába. Bármikor jöhet egy olyan film, amiben az aktuális típusomra lesz szükség, és akkor majd átnyergelhetek a jócsaj kategóriájából a felnőtt nőébe.

– Melyik szerepével szeretné, hogy azonosítsák?
– Egy olasz film, a Maternity Blues volt a nagy lehetőségem, ahol egy mentális problémákkal küzdő, gyerekgyilkos anyát játszottam.

– Valószínűleg kevesen asszociálnának önről a „jócsaj” helyett inkább egy gyerekgyilkos anyára.
– Egy önjelölt színész vagy egy influenszer valóban más típusú karakterben gondolkodhat, de egy valódi színésznek az átéléssel játszott szerep az igazi lehetőség arra, hogy megmutassa a tehetségét. Kaptam is ezért az alakításomért számos díjat Olaszországban. Tény, hogy egy ilyen szerep sem anyagilag, sem lelkileg nem tart sokáig a felszínen. Vagyis az életemet nem oldja meg, hogy játszottam egy szuper filmben, amit a Velencei Filmfesztiválon mutattak be. A kommersz szerepek is elengedhetetlenek egy filmes karrierjében.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/34. számában, annak is a Budai Hang mellékletében jelent meg augusztus 19-én.