Méregdrága élmények és látványturizmus – megnéztük a makói Hagymatikumot

Egy magyar embernek a hagyma után a második dolog, ami Makóról eszébe jut, az Jeruzsálem – tréfálkozott Orbán Viktor miniszterelnök, amikor virágvasárnap személyesen adta át a 12 milliárd forintból megújult és kibővített Hagymatikum gyógyfürdőt Makón. Nekem inkább Románia jut róla eszembe, és nem viccelek. A fürdő körüli parkolók ugyanis román autókkal vannak tele. Akad azért néhány szerb és magyar kocsi is, de elenyésző arányban. 

Bent, a fürdőben magyar szót csak elvétve hallani. Minden pihenőpad foglalt. No, nem fekszenek rajtuk, a vendégek csak a holmijukat teszik rájuk, majd a cuccot letakarják az obligát rablásgátló törölközővel. Én ezen jót nevetek, de bosszankodom is, mert nem tudom letenni a holmimat, hogy azután a többi látogatóhoz hasonlóan én is letakarhassam a lopásgátló textillel. Sokan vagyunk. 

A Hagymatikum Makovecz Imre (1935–2011), a magyar organikus építészet mestereként ismert Kossuth-díjas építész utolsó épülete. Szerintem szép. Mivel ez kényes téma, átadom a szót az Építészfórumnak: „Az egyedi, ám sok esetben megosztó stílusjegyeket alkalmazó Hagymatikum a DLA Kossuth- és Ybl Miklós-díjas építész utolsó nagyobb szabású projektje volt. A makói fürdő szokatlan formavilágú tetőszerkezetével, mely a valamikori Pannon-tenger mélyéből feltörő hévíz épület léptékű megjelenítése, egyedülálló külső és belső tereivel az organikus építészet egyik magyarországi remekműveként van számontartva. Makovecz építészetének egyik jellemző vonása az elv, miszerint „az épület fala a földből nő ki, a teteje pedig az égből ereszkedik alá”, a Hagymatikumot is meghatározzák”.

• Nem mindegy: élmény vagy gyógyfürdő?
• Mit csinál a látványturista?
• Jó ez így nekünk?
• Vannak-e a fürdőhöz szállások?
• Mit szól a fejlesztésekhez Makovecz Benjámin?