Az elmúlt hónapok fő politikai diskurzusa az új, semmiből jött ellenzéki szereplő, Magyar Péter megjelenése és tevékenysége körül csoportosult, amely korántsem meglepő. Ám amíg a soron következő választás legalább részben meg nem adja a várva várt konkrét válaszokat a jelenlegi politikai erőviszonyokkal kapcsolatban, érdemes egyet hátra lépnünk, és elemezni azokat a rendszer elkerülhetetlen széteséséhez vezető folyamatokat, amelyek minden nagy rendszer, még a Nyugat-Római Birodalom vagy éppen a Szovjetunió felbomlása előtt is jelen voltak.
Az egyház
Ebben a cikkben elsősorban a rendszer sokkal inkább hatalomtechnikai, mintsem szakpolitikai vagy morális hibáiról szeretnék értekezni. Az első, amiről beszélni szeretnék, az a kormány egyházakkal való kapcsolata.
Mielőtt Orbán Viktor 2010-ben átvette Magyarországon a kormányzást, a szocialista kormányzó elit a tagadhatatlan hozzá nem értésén túl (mint később kiderült) két igencsak fontos területen gyűjtötte magának az ellenségeket. Az egyik az egyház, a másik pedig a határon túli magyarok kérdése. Túlzás lenne azt állítani, hogy eme két csoport támogatása nélkül ma is Gyurcsány Ferenc kormányozna, hiszen a 2010-es fülkeforradalom mindenképpen elkerülhetetlen volt. A Fidesz azonban jó szemmel felismerte azt, hogy az egyházakkal való jó kapcsolat fontos szerepet játszhat a hatalom megtartásában. Orbán Viktor saját, református felekezetén túl igyekezett mindenféle anyagi, kulturális és szóbeli támogatást megadni az egyházaknak, amelyekre az egyháziasított iskolákkal és (a szociális szféra kárára elkövetett) rájuk ruházott szociális jogkörökkel új feladatok is hárultak. Ez egyaránt igaz a katolikusokra és a reformátusokra. Ám a zsidóság is soha nem tapasztalt megbecsültséget és anyagi juttatásokat tapasztalhatott az elmúlt 14 évben. Noha a Köves Slomó által vezetett ortodox zsidók és úgy gondolom: nominálisan a zsidóság nagyrésze továbbra is Orbán Viktor mellett áll, azért az elmúlt évek xenofób, valljuk be: helyenként bizony antiszemita kampánya erősen megosztotta a magyarországi zsidóságot. És bár az Irán-barát oroszokkal való üzletelés a maga valójában túl komplex ahhoz, hogy valódi politikai következményekkel járjon a Fidesz kárára, a holokauszttagadó iráni politikus szívélyes fogadtatása Magyarországon már sokkal inkább képezheti egy átélhető felháborodás tárgyát.
De térjünk vissza a keresztény egyházakra: bár a közélet az elmúlt hónapokban leginkább a református egyházzal volt hangos a pedofilbotrány kapcsán, a probléma univerzális. Gondoljunk csak Pető Attila ügyére és arra, hogy egyébként maga Hodász András, a korábban oly eltökélt katolikus pap is részben ilyen ügyekre hivatkozva hagyta ott az egyházát. Nem beszélve a kormánypárt katolikus egyházfővel fenntartott ambivalens viszonyáról (amely Bayer Zsoltra gondolva még kifejezetten hízelgő jelzőnek is tűnik).
Ha pedig már a katolikus egyháznál tartunk, azt hiszem, érdemes szót ejteni a gyónás körül kialakult aktuális történésekről is. Igaz, az egész ügy elméleti síkon zajlik, hiszen a felvázolt eset, miszerint a K. Endréhez és Vásárhelyi Jánoshoz hasonló pedofilbűnözők majd gyónáskor gyakorolnak bűnbánatot, gyakorlati szinten nehezen elképzelhető. Bár a módosító javaslat elutasítása történelmi hagyományokkal talán még indokolható is, morálisan és politikailag semmiképp sem kifizetődő jelenleg a kormánynak.
Mindezek talán leírva apróságnak tűnhetnek, az igazi gyomrost azonban az jelentheti a kormánypártnak, hogy a református egyház – nem győzöm hangsúlyozni, hogy az egyház, amelynek maga Orbán Viktor is tagja – nem csupán felháborodott egyének formájában szólal fel a kormány ellen, hanem képes volt valóban megszervezni önmagát. Ami elképesztően fontos, hiszen pont a kegyelmi botrányból tudjuk, hogy ezt a rendszert bizony nemcsak Orbán Viktor, nemcsak a névtelen káderek, hanem az olyan befolyásos személyek is, mint Balog Zoltán tartják össze. A református egyház szerveződése pedig példa lehet más egyházak számára is, hogy van az a morális mélypont, amelynek elérése után az egyházak már nem asszisztálnak a rendszer fenntartásához.
És ami még fontosabb: Magyar Péter megjelenése perspektívát adhatott számukra, hiszen egy esetleges kormányváltás esetén nem a korábbi, szocialisták részéről tapasztalt mellőzöttség és kitaszítottság vár rájuk, hanem az orbáni politika esetleges pozitívumainak továbbvitele.
A határon túli magyarok
Ráadásul pont emiatt indul jó eséllyel Magyar Péter a határon túli magyarok szavazatainak megszerzéséért is. Bár Magyar Péter alapvetően pozitív és hiteles személynek tűnhet a szemükben, személye pedig korántsem alkalmas a hergelésükre úgy, mint mondjuk Gyurcsány Ferencé, az is igaz, hogy félreállítani őket Orbán Viktor mellől még így is rettenetesen nehéz. A tény azonban, hogy Magyar Péter egy hónap alatt máris megtizedelte a Mi Hazánk szavazóit, teljesen példátlan, és olyan folyamatot jelezhet előre, amely két év múlva már a Fidesz legszéléről is hozhat el szavazatokat.
A nyugaton élő magyarok mobilizálásában pedig úgy gondolom, hogy már most példátlan tömegeket mozgathatott meg Magyar Péter személye, ami azt jelzi, hogy egy európéer imázs kialakításában és megőrzésében is sikeres volt.
Ezek mind olyan faktorok, amelyeket jelenleg a közvélemény-kutatások nem mérnek, nem is igazán képesek mérni, azonban a mostani választáson talán, a következőn viszont biztosan óriási lehet a jelentőségük. Úgy tűnik, a propaganda tehetetlensége minden más területen sebezhetővé tette a kormánypártot, amely elképesztően nagy hibaszázalékkal dolgozik minden fronton. Ez a késő-Róma kezdete.
A Maygar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
