Csurka István író-politikusnak, a MIÉP alapító elnökének mindvégig én voltam a titkosszolgálati szakértője. Az összes megnyert peres ügyében benne voltam, így az emlékezetes ügynökügyekben is. Ami információt akkor össze lehetett és szükségesnek látszott szedni, azt én akkor összegyűjtöttem, és ezeket felhasználva az igazunkat rendre bizonyítottam. Az nekünk akkor nem bírt jelentőséggel, hogy a beszervezés végrehajtói kik voltak, főleg miféle emberek. Nemrégiben zajlott egy híres-nevezetes „ügynökügy”, amelyben mindenki azon van kiakadva, hogy ki volt az illető beszervező tisztje, aki már nem is él. A meggyanúsított szempontjából ennek egyáltalán nincs különösebb jelentősége, illetve bizonyos szempontból mégis csak lehet.
Író közbiztonsági őrizetben
1956-ban Csurka István már ígéretes írói pálya elején járt, és egy átfogó állambiztonsági értékelés az egyik akkoriban megjelent írását – A mélység vándora – úgy emlegette, mint amely hozzájárult a kommunisták rendszere elleni „sajnálatos események” kirobbantásához. Csurka István a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója, a kitört forradalom egyik legodaadóbb híve és a főiskolai nemzetőrség parancsnoka volt. Egyáltalán nem véletlen, hogy a szovjet fegyveres beavatkozás utáni megtorlást sem kerülhette el. Előbb őrizetbe vették, kihallgatták, miközben súlyosan bántalmazták, „véresre verték”, majd közbiztonsági őrizetét rendelték el (amelyet sokszor és sokan összekevernek a háború utáni internálás intézményével). A közbiztonsági őrizet azért volt rosszabb a többi büntetés-végrehajtási intézkedésnél, mert az oda bezártakkal sokkal brutálisabban bántak, mint az előzetesben levőkkel vagy már elítéltekkel, továbbá nem lehetett tudni, hogy mi lesz a folytatás. Nagyon gyakran fordult elő, hogy a közbiztonsági őrizet nem szabadulással ért véget, hanem büntetőeljárás követte, és a bíróságok igen súlyos büntetéseket állapíthattak meg, akár a halálra ítélést is kimondhatták.
Ilyen körülmények között tengette napjait a nemrégen még ígéretes jövő előtt álló író, Csurka István. Egyáltalán nem bízott abban, hogy néhány hónapos közbiztonsági őrizettel letudják neki azt, amit a kommunisták rendszere ellen elkövetett. Jól gondolta, de mégsem egészen jól. Egy szép nyári, augusztus közepi napon kihallgatásra vezették elő. Ismeretlen tisztek tartózkodtak a kihallgató szobában. Számára eleinte értelmetlennek tűnő beszélgetést kezdeményeztek vele a múltjáról, jövőjéről, terveiről stb. Végül rátértek a lényegre. Ha együttműködést vállal a politikai nyomozó szervekkel, kiszabadulhat a szorult és teljesen kilátástalan helyzetéből, és kiteljesítheti dédelgetett irodalmi terveit, természetesen a szocialista törvényesség keretein belül. Ha nem vállalja „ott rohadhat meg a táborban, vagy valamelyik a szigoráról igencsak híres magyar börtönben.”
A beszélgető partnerein láthatta, hogy nem csupán fenyegetőznek. Érezhető volt, hogy nem mindennapi helyzetről van szó. Csurka István is megértette, megérezhette, hogy most aztán komoly a dolog. Ha igent mond, író lehet, ha nemet, akkor meg szénlapátoló segédmunkás akár egy életen át. Pörgött az agya veszettül, és eszébe jutott a fogvatartottaktól hallott egyik lehetséges verzió az ilyen esetekre: „vállalni kell, aztán majd csak lesz valahogy”. Csurka igent mondott, és csak abban tudott reménykedni, hogy „majd lesz valahogy”. 1957. augusztus 16-án Csurka István a BM Politikai Nyomozó Főosztály – a BM II/5. Osztály nevű belső elhárítás – „Raszkolnyikov” fedőnevű ügynöke lett.
Kis állambiztonság-történet
Mielőtt a történetet folytatnánk, nagyon fontos röviden ismertetni azt, hogy kik voltak a beszervezői. Ebben az esetben volt ennek jelentősége. A pontosság érdekében mindenképpen meg kell jegyezni, hogy 1956. október 28-án az államvédelmi szolgálat megszűnt Magyarországon. A volt államvédelmi szolgálat egykori tagjaiból vagy a már korábban, például 1953-ban elküldöttekből – az „elbocsátott légióból” -, valamint megbízható pártmunkásokból megalakult a BM „pufajkás” karhatalom, a honvédségi vonalon pedig a honvédtiszti karhatalom. Az alaphelyzet az volt, hogy a hatalomra került Kádár János nem kedvelte az államvédelmi beosztottakat, mert amikor a fogságukban sínylődött, egyáltalán nem bántak kesztyűs kézzel vele. Most viszont olyan helyzet alakult ki, hogy szüksége volt azokra az államvédelmi beosztottakra, akiknek részben egyszer már köszönhették a kommunisták a hatalmat, az 1956-os átmeneti vereség sem rajtuk múlt, mert ők voltak azok, akik a legvégsőkig kitartottak, gyalázatos múltbeli tetteik miatt más nem is tehettek Nem volt más megoldás, elő kellett venni az ilyen jellegű munkához egyedül értő állományt. De mivel nem szerette őket, nem bízott teljesen bennük, ezért az állományt – a BM Politikai Nyomozó Főosztályt és megyei megfelelő osztályait – telepakolta, főleg a vezető beosztásokban megbízható pártfunkcionáriusokkal. Csak mellékesen jegyezzük, meg, hogy az államvédelmi vagy a volt államvédelmi állomány sem kedvelte Kádárt.
Kádár kifejezett szándékának megfelelően a BM II/5 osztályra, a belső elhárításhoz került, hamarosan annak vezetője lett Hollós Ervin. A kommunisták ifjúsági mozgalmában kezdte a politikai pályafutását. Illegális felső kapcsolatai Kádár János és Ságvári Endre voltak. 1942-ben kommunista felforgató tevékenység miatt börtönbüntetésre ítélték. A háború után a Magyar Kommunista Párt (MKP) ifjúsági mozgalmában töltött be különféle vezető funkciókat. Ebben az időben a Pártfőiskolán pártvezetőségi tag volt. „Pártszerűen bírálta a tanfolyam és a szeminárium vezetését. Komoly tekintélye volt. Véleményét néha ellentmondást nem tűrő tónusban közli, ráerőszakolja a többiekre.” Amikor a MADISZ budapesti titkára volt „a KEB (Központi Ellenőrző Bizottság – BL) megrovásban részesítette, mert a fizetésén kívül havi 1000.- Forintot vett fel, gyermeke születésekor 2000.- Forintot, amit a Pártnak nem jelentett. Nem ellenőrizte a MADISZ anyagi ügyeit 1947 tavaszától, 1948. nyaráig és így visszaélések történtek.” (Forrás: MNL276.f.54.csop.97. ő..e.) Bárki következtethet arra, hogy a politikusok, lám, már akkor is loptak.
Miután kellőképpen beigazolódott szakmai alkalmatlansága, áthelyezték a Művelődésügyi Minisztérium Marxizmus-Leninizmus oktatói osztály helyettes vezetőjének, később a Budapesti Műszaki Egyetemen lett marxizmus-leninizmust oktató egyetemi tanár. Közben részben egyedül, részben a feleségével a kommunista propagandát szolgáló könyvek szerzője volt. Minden bizonnyal Hollós Ervin vitte magával a belső elhárításhoz Szécsi Andrást, Csurka tényleges beszervezőjét.
Önéletrajza szerint Szécsi Hegedűs András és Hollós Ervin hatására lépett be az MKP-ba, miközben az NPP-nek is tagja volt. „Az volt a feladatom, hogy továbbra is rendszeresen dolgozzam a Nemzeti Parasztpárt ifjúsági szervezetében és a cserkészetben. Ettől kezdve az MKP Ifjúsági Titkárság vezetésével dolgoztam (kapcsolataim Hollós Ervin, Szalai Béla, stb. voltak) 1945 őszén részt vettem a cserkészet reakciós szárnya elleni sajtó és szervezeti támadásban,… feloszlatásban. … A Parasztpárton belüli baloldali frakcióban Erdei Ferenchez, Darvas Józsefhez, Szűcs Ferenchez … kapcsolódtam közvetlenül,. … Szerepem volt a párt ifjúsági szervezete megszüntetésében és az ifjúsági egység előkészítésében. … 1954 őszétől a Dolgozó Ifjúság Szövetsége (DISZ) Központi Vezetőség agitációs és propaganda osztály vezetőjének helyettese lettem. (Forrás: ÁBTL Központi Fogaték 5393) Ekkor a DISZ Központi Vezetőségében az „éberség terén elkövetett mulasztás miatt dorgálásban részesült”. Ez azáltal valósult meg, hogy bizalmas okmányokat nem kellő gondossággal zárt el. 1956. november 4-e után a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tájékoztatási hivatalának munkatársa lett, 1956 decemberétől pedig a karhatalomban teljesített szolgálatot. 1957 márciusban operatív beosztott lett a BM II/5-d alosztályon. Ebből pedig az következik, hogy öt hónapos tapasztalattal – tapasztalatlansággal – rendelkező operatív tiszt volt Csurka István beszervezésekor.
1957 augusztusában, amikor Csurka Istvánt beszervezték, a parancsnok Hollós Ervin és a végrehajtó Szécsi András is meglehetősen kevés gyakorlattal és tapasztalattal rendelkeztek a hálózati munkában, különösen a hálózatfejlesztő munka – a beszervezések – terén. Egy beszervezés nem attól sikeres, hogy a kiszemeltet – a jelöltet – sikerül beszervezni, hanem attól, hogy az elkövetkező időkben milyen hatékonysággal, eredményességgel tudják foglalkoztatni. Ezeket a szempontokat figyelembe véve Csurka István beszervezése teljesen sikertelennek számított. Ez egyáltalán nem volt csoda, hiszen a két tapasztalatlan embert semmi más nem érdekelte, csak a beszervezési statisztika.
Hálózati személynek alkalmatlan
Állításom igazolására álljon itt ismét egy jelentésrészlet! Csurka Istvánt 1964. február 24-én a hálózatból kizárták, vele a kapcsolatot végleg megszakították, amelynek oka a hálózati személy alkalmatlansága volt. A BM Budapesti Rendőr-főkapitányság III/III-B alosztály az akkor már célszemélyként ellenőrzött Csurka Istvánról a következőket állította: Csurka Istvánt „a BM II/5-1alosztály 1957. augusztus 16,-án a kistarcsai internáló táborban terhelő adatok alapján … ügynöknek szervezte be. … Az együttműködést az internáló táborból való szabadulás reményében vállalta. Írásos jelentést egy esetben sem adott. A kapott feladatokat nem hajtotta végre, mivel egyéniségével nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy más személyekről terhelő adatokat szolgáltasson”. Ezért mint alkalmatlant a hálózatból ki kellett zárni. Ha egy tapasztal operatív tiszt csak az utolsó néhány mondatot vette volna figyelembe, Csurka István beszervezéséhez hozzá sem kezd, sőt ez meg sem fordul a fejében.
Az említett két tehetségtelen, képzetlen, gyakorlatlan embernek köszönhette Csurka István, hogy a beszervezést követő együttműködést különösebb feladatok végrehajtása nélkül végig csinálhatta, de sajnálatos módon azt is, hogy alaptalanul, még évtizedek múltával, még a halál után is, besúgóként emlegetik.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
