Kántor Péter (1949–2021)

Valahogy mindig fiatalként, olyan késő harmincasként gondoltam Kántor Péterre. Pedig már akkor idősebb volt, mikor születtem, mégis az a jól ismert Szép versek-portré rögzült bennem, a merengő arcú bongyor ifjúról, cigarettával a kezében. Ami persze szintén stílusos volt: a kezdő költő állandó kelléke, súly és tartalom. Kántor versei is ezt az illúziót erősítették bennem, hiába volt meg bennük egyre inkább évtizedek tapasztalata, magabiztosan felépített szellemi bázisa. A 2012-es Köztünk maradjon kötetben Andersentől a Monarchia világán át eljutva egészen a budapesti Károlyi Mihály-szoborig. A Lapozgató című versben pedig csak néhány sor kellett hozzá, hogy a francia forradalomtól elérjünk a szovjet birodalom széthullásáig. Nagyszerűen megmutatkozott benne a történelem kis- és nagylátószögének szembefeszülése, ahogy az is, mi örök, mi múlandó: „retorziók, kiegyezések, / aztán valahogy ‚beleléptünk’, / ez volt az első világháború, / széthullott mindenestül a Monarchia, / anyám bömbölt, mert elveszett / a dudlija, jött Károlyi, / jött Kun Béla, a Tanácskormány, / Trianon, Horthy a fehér lovon, / fehérterror, fekete csütörtök, / az 1929-es világválság, / kínját lengette az égig Babits Mihály, / de persze nem nyert meghallgatást, / a kevélynyergi turistaház falára / egy nap kiírták: Kutyáknak / és zsidóknak tilos a belépés, (…) / és ledőlt a berlini fal, / és felemelkedtek a sorompók, / de nem mentem világgá, látom, / rigó ücsörög az ágon, / és valaki bömböl mindig, / hol jobb, hol rosszabb dudlik." 

Hol jobb, hol rosszabb idők akadtak Kántor Péter életében is, de igazán súlyos korokat szerencsére nem kellett megélnie. Ahogy az Örüljek-e című versben is írta: elkerülték „cápafogai / és bálnacsapásai a történelemnek”, nem darálták be a mészárszékek, „s nem folyt vérem, csak lázas ruhapróbák.” A legvégén viszont mégis ott van a címben is említett kérdés: örüljön-e, hogy így alakult? Hogy nem szenvedte meg igazán a történelmet, de eközben a legmagasabb hegyeket sem ostromolta? A Librariusnak is elmondta 2014-ben: már gyerekként nagyon nagy elvárásai voltak. Ez pedig párosult a világba vetett bizalommal, illetve rendkívüli kíváncsisággal. Mint összegzett, a kíváncsiság maradt, a másik kettő viszont erősen csökkent. 

A teljes cikket a Magyar Hang július 30-án megjelent 2021/31. számában találja (tartalomjegyzék itt). Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!