Beszéltünk már sok borásszal, kérdeztük, sőt felelősségre vontuk őket, mint pH-inkvizítorok a bujkáló Pasteurt, hogy hová tették a savakat. Ezt keresik a fogyasztók, jött rendre a válasz (áldialógus), kicsit szégyenkezve, vállvonogatva. Ezt keresik?
N. Fejérváry Gergő
Örülök annak is, hogy a nemzetközi díjakat is szüretelő sztárborászatok mögött a hátország is mutat életjeleket néha: ismerek olyanokat, akik külföldi nyaralás helyett tetszhalott szőlősorokra vesztegetik a pénzüket.
Kártékony felfogás, miszerint fröccsbe gyengébb bort kell keverni. A képlet végtelen egyszerű: jó borból inni-, rossz borból csapnivaló fröccs kerekedik.
A fröccs: szerelem csalódás, elhajlás szégyen, gondolat cáfolás, könnyű mámor fejfájás nélkül. A bor tézis, a szóda antitézis – a fröccs szintézis. Így inni délután – világnézet.
„Ez más világ”, mondogatta mindig Bali Jóska szőlőszomszédom, akivel kapcsolatom a külső hőmérséklet és Malligand-fok hullámzásával paralel hullámozott. De igaza volt. Más világ ez. Itt a szőlő kapás, az agyag „irigy”, a kancsó kéretlen telik.
Mind tudjuk, mi lesz a sorsa az esküvőkre, keresztelőkre dugdosott Aszúknak. Valahogy így járnak a nagy műre tartogatott gondolatok is.
Száz év is kevés volt, hogy a név beíródjon a magyar borisszák emlékezetébe, nadrágszíjnyi telken elfér az összes tőke: ma fél hektárnál kisebb területen, s egyedül a Büttner Borászatnál foglalkoznak a fajtával.
Mára szűk húsz hektáron ugyan, de egyre több birtokon találkozhatunk a Rózsakővel. Kettőről írok ma, két igen különböző egyéniségről. Egyikük a megtartó női archetípus, másikuk az áradó, ősi férfierő: egyik rózsa, másik kő.
Borászatoknál, főleg a Balaton környékén, Mátrában és Pannonhalmán itt-ott; éttermek, bisztrók kínálatában elvétve találkozunk Traminivel. A harsány zamatú borkülönlegesség az utóbbi évtizedben kémiai kasztrálás áldozata lett. De talán még van remény.
Főisteni ambícióit prolongálnia kellett a Zeusnak, ahogy maradékcukros vargabetűk is kerültek az olimposzi tanösvényre. Viszketeg önérzetét szíthatta, hogy egypetéjű ikertestvérei is születtek.
Erről mást gondolunk mindhárman, még ha egyes dolgokban összecseng is a véleményünk. Hogy pontosan mit, az mindjárt kiderül. A Da bibere második kiszemeltje a Mörk Pincészet 2020-as Furmintja volt a „Mészkemencé”-ből. Poharat a kézbe!
Nem kisebb zuhanás a soroksári Tesco felső polcáról a kiárusított mindenfélék közé esni, mint az Olimposzról az Etna gyomrába. Ha üzletvezető százalékol is le, nem istencsaládon belüli erőszak. Így bukkant rám a félárú Büttner Vulcanus szezonutós csoki mikulások gyűrűjéből.