János épp munkába indult, amikor kitört az atomháború.
Hátizsákját, amibe indulás előtt papírzsebkendőt, retekcsírás szalámis szendvicset, mert úgy egészségesebb, fél literes üdítőt, mivel a külvárosi irodában, ahol adatrögzítőként dolgozott, bántón fémesnek érezte a csapvizet, és fekete színű, összecsukható esernyőt pakolt, fél vállára vette, mert nem szerette a hátán hordani, annyi ijesztő történetet hallott a villamosokon ólálkodó zsebtolvajokról.
Noha a mobiltelefonos applikációhoz igazodva pontosan ért a megállóba, hosszasan kellett várakoznia, mert a járat, mondhatni menetrend szerint, perceket késett. János unalmában az égboltot kémlelte. A Kelet-felől érkező ősz indigókék felhőket kergetett a város felé, ahogy az első hideg esőcsepp homlokon szúrta, fázósan rántotta össze magán az esztendőkkel korábban internetes áruházból rendelt, egy mérettel nagyobb műbőr kabátját. Akkor bosszankodott, de aztán úgy volt vele, hogy macerás visszaküldeni, meg ki tudja, egyáltalán visszakapná-e a pénzét, annyi rossz történet keringett erről a különböző fórumokon, majd azzal nyugtatta magát, hogy jobb is így, mivel akár két vastag pulóvert alá tud húzni, ha kirándulni indul. Ez volt ugyanis a hobbija, a magányos természetjárás, még az is előfordult, hogy eldugott büki tisztáson töltötte az éjszakát a szaküzletben hosszas tájékozódást követően beszerzett, méregdrága hálózsákjába kucorodva, mivel ebben nem ismert kompromisszumot; félprofi bakancsára is hónapokig rakott félre.
Az irodaházhoz nyolc előtt tíz perccel érkezett, sebtében kiszámolta, hogy még épp van ideje egy cigarettára a belső udvar leghátulsó sarkában kijelölt dohányzóhelyen. Nem szívott sokat, leginkább csupán ezt a napindítót, és este, lefekvés előtt, de már fogmosás után az utolsót, amit magában viccesen mentolos ciginek hívott, vagy hébe-hóba napközben egyet-egyet, leginkább a hó eleji elszámolások zűrzavarában, ha úgy érezte, hogy főnökei már megint túl sok terhet raktak a vállára. Ennyi pénzért, b*zmeg – sziszegte ilyenkor halkan az orrán lassan eregetett füstködbe.
Ez a szerda azonban könnyűnek ígérkezett, mert hétfőn és kedden előre robotolt, hogy a pénteket szabadnapként kivehesse, és elutazzon a Mátra szélére, ahonnan egy volt osztálytársa gyönyörű gombás fotókat posztolt. Annyira megtetszett neki a meredek hegyoldalt elborító vargányaszőnyeg, hogy bár évek óta nem beszéltek, most ráírt kideríteni, merre található pontosan a kiválónak ígérkező túrahelyszín.
A dohányzás szigorítását előíró törvény életbe lépésekor hevenyészve összetákolt műanyag tető alá szorított hamutartó körül szokatlanul sokan toporogtak. János odaköszönt, de nem csatlakozott hozzájuk, semmi kedve nem volt a legfrissebb munkahelyi pletykáknak bólogatni. Sietve rágyújtott, nyolckor pedig már a székében ült. Szerencsére úgy alakult minden, ahogy eltervezte, nem futott be váratlan megkeresés, hirtelen feladat, a kollégák sem zaklatták mindenféle piszlicsáré üggyel, így a kötelező teendőivel délre végzett, a külvilágot tökéletesen kizáró zárt fülhallgatójában mindvégig a 90-es évek slágereit hallgatva. Maga sem tudta, miért ragaszkodott ehhez az évtizedhez, mert ugyan akkoriban volt fiatal, de nem járt diszkóba, és házibulikba is ritkán invitálták, ha pedig zenére vágyott, softrockot tett a CD-lejátszóba.
A szendvicsét a két tűzfallal is körbezárt placc napos felén árválkodó koszvadt padon fogyasztotta el egymagában, a többiek mind befizettek valamelyik közelben működő kifőzde heti menüjére, vagy a szűkös, tán, ha kétembernyi konyhában mikrózott otthoni ebédjüket majszolták a monitorok elé visszahuppanva. Fél egykor ő is visszaült a számítógépéhez, újfent magára öltötte a fülesét, és a negyvenöt fokban elfordított képernyőjére hívta a fusi másodállásban vitt betéti társaság beszerzési táblázatát. Fél ötig végzett ezzel is.
Hazafelé még beugrott a kínaiba kávét és öblítőt venni, de, mert a kedvencét, a levendulásat nem találta, elsétált a valamivel távolabbi hipermarketbe, így hat után dobta csak le a hátizsákját az előszoba-konyha padlójára. Azért elindította a mosást, méghozzá a hosszú programot, vacsorát készített, szendvicset, de sajttal és paradicsommal, némi fontolgatással zöldhagymát is karikázott, hogy legfeljebb majd kétszer mos fogat. Nem kapcsolt tévét, inkább a munkatársától kölcsönkapott „annyira ütős, hogy beszarsz” kortárs regénynek kezdett neki, hogy két óra múltán a lejárt mosás csendjére révedjen vissza a valóságba.
Lezuhanyozott, fogat mosott (végül csak egyszer), hogy kiteregethessen az apró, ablaktalan fürdőszobában.
A legutolsó cigaretta közben mégis bekapcsolta a televíziót, hátha adnak valami vicces műsort, vagy izgalmasabb külföldi focimeccset. A csatornák között váltogatva a hírtelevízión elcsípett egy „az Amerikai Egyesült Államok válaszcsapása” félmondatot, de már kattintott is tovább, mivel soha életében nem érdekelte a politika. Végül a tavalyi snooker világbajnokság döntőjének ismétlését nézte, de, mert többször is látta, háromnegyed óra múltán kihúzta a kanapét, és megágyazott. Legalább jól kialszom magam, gondolta, majd este tíz körül az ülőmunkától fájós háta miatt vett memóriahabos gyógypárnán örök álomra szenderült.
Olvassa reggeli véleménycikkünket, valamint az elmúlt nap legfontosabb híreit és a következő órák várható eseményeit összefoglaló „képbehozónkat” kora reggel már a postafiókjába érkező hírlevelünkben! A kávé koffein a testnek, a Magyar Hang reggeli hírlevele koffein a szellemnek! Iratkozzon fel és kezdje velünk a napot!
