A történelemben először adnak elő teljes egészében roma nyelvű katolikus szentmisét: az eseményre az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus keretében kerül sor szeptember 1-jén, a budapesti Szent István-bazilikában. A mise két roma előadójával, Szőke Nikoletta jazzénekessel és Takács Nikolasszal beszélgetve hamar eljutottunk a cigányság társadalmi helyzetéig; a művészek azt állítják, a mai tizenévesek korosztályában már nem igazán számít a származás.
– Hogyan alakult ki a duójuk? Láttam hat évvel ezelőtti felvételeket is, amelyeken közösen énekeltek.
Szőke Nikoletta: Előtte is követtem már Nikolas pályáját, de volt egy slágere, Boldoggá tenni címmel, amelyben a férjem, Barcza Horváth József bőgőzött. A dal meghallgatása után erősen megfogalmazódott bennem, hogy jó volna együtt dolgozni. Felkerestem Nikolast, és szinte azonnal elindult a közös munka. Az első pillanattól azt éreztük, hogy egy hullámhosszon vagyunk, ez egy kétszólistás produkciónál roppant fontos. Itt nem csak szakmai dolgokról van szó, mert ha nincs egyetértés, vagy a személyiségek nem annyira jönnek ki egymással, akkor egyszerűen nem működik a „kémia”.
Takács Nikolas: 2005-ben jöttem a Felvidékről Magyarországra, Kőbányára. Pár évre rá készült Nikinek az a felvétele, amelyben először feldolgozta a Citromfát, a Kodály Zoltán gyűjtésében fennmaradt bukovinai népdalt.
– Az először egy saját projekt volt? Én már az önök közös munkájaként hallottam.
T. N.: Azt először ő dolgozta fel, igen, ám érdemes meghallgatni az első változatot is. Még sulis voltam, amikor Toldi Anna megmutatta nekem a Niki felvételét. Arra döbbentem rá, hogy a világon nagyon kevés olyan jazzénekes van, aki valóban tud improvizálni. Tátott szájjal hallgattam az improvizációját, és el voltam tőle ájulva.
– Ez a mostani projekt, melyben lovári nyelven fognak énekelni, hogyan találta meg önöket?
Sz. N.: Lakatos György, a projekt művészeti vezetője keresett meg. Egy egész szentmisényi anyagot megtanulni nagyon ijesztőnek tűnt elsőre, óriási szakmai kihívás. Nem mindennapi szituáció, ez a zenetörténet első teljesen roma nyelvű miséje. Megtisztelő ilyen történelmi esemény részesének lenni. Másrészt egy szólista énekesnek kivételes alkalom, ha ekkora közönség előtt, ilyen monumentális produkcióban vehet részt.
– Ön vitte a projektbe Nikolast, vagy őt öntől függetlenül keresték meg?
T. N.: Nikit megkérdezték, rajta keresztül jutottak el hozzám, lenne-e kedvem ehhez az egészhez.
Sz. N.: Természetesen Nikolas jutott eszembe először, hiszen megvan az összhang, szeretünk együtt dolgozni. A szentmisét korábban mutatták volna be, csak a pandémia miatt halasztódott.
– Ez szerencsés véletlen, hiszen így világesemény, a 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus kezdő rendezvénye lett az önök által előadandó roma nyelvű mise.
Sz. N.: Valóban. Most is kérdéses volt, hogy szeptemberben meg tudjuk-e valósítani, de az a döntés született, hogy most már ha törik, ha szakad, meg fogják tartani.
– Tényleg meg kellett tanulniuk a katolikus miseliturgiát lovári nyelven az elejétől a végéig?
T. N.: Én eddig még nem énekeltem lovári nyelven. Komoly odafigyelést igényel, hogy érthető legyen az, amit eldalolunk, és úgy kiejteni a szavakat, hogy az autentikus legyen.
– Van egy tanáruk, aki segít ebben?
T. N.: A zeneszerzővel, akivel jövő héten találkozunk, részletesen végigmegyünk az egész partitúrán. Ő folyékonyan beszéli a nyelvet, ő lesz a segítségünk. Van több mondat a lovári szentmisében, amiből jó, ha két szót értek.
Sz. N.: A zeneszerző korábban már fonetikusan leírta nekünk a szöveget. Ez nagy segítség. Én nem folyékonyan beszélem a lovári nyelvet. Zenész romungró családból származom, ám mi már magyar nyelven kommunikálunk egymás között. Ettől függetlenül használunk cigány szavakat a mindennapi beszédben, de teljes mondatokban nem kommunikálunk cigány nyelven.
– Mennyire veszett ki a cigány nyelv hétköznapi használata?
Sz. N.: Vannak, akik beszélik, de inkább kisebb városokban jellemző.
T. N.: A családtól is függ. Nemrég megnéztem egy videót, amelyben Bódi Guszti arról mesél, hogy felesége, Margó folyamatosan beszélt otthon lovári nyelven, de náluk, Bódiéknál már kevésbé volt ez meg. Nyilván beszéli ő is, ám nem olyan flottul. És jönnek a következő nemzedékek, és kezd kikopni a nyelv használata. Természetesen vannak családok, amelyek nagyon komolyan veszik a hagyományokat, és átadják egymásnak. Nálunk, a Felvidéken a nagymamámék beszélték a nyelvet, de most, amikor végigolvastam lovári nyelven a misét, az is már egy kicsit hibrid nyelv volt, mert vannak olyan szavak, amik nem lovári nyelven, hanem kicsit „lováriasítva” vannak.
– Látnak valamilyen előrelépést a magyarországi cigányság helyzetében?
Sz. N.: Én látok, ugyanakkor a cigányságról nem tiszta a kép a többségi társadalomban. A cigányság ugyanis egyáltalán nem egy egységes népesség. Ha kimondjuk azt a szót, hogy cigány, akkor egyféle embertípus jut eszébe a többségnek, holott hihetetlenül sokféle népről van szó, és másfajta tradíciókkal rendelkeznek a lovári cigányok, mint, mondjuk, a muzsikusok. Elsősorban azt kellene rendbe tenni a fejekben, hogy mi is sokfélék vagyunk, vannak mindenféle romák, és kicsit jobban meg kellene ismertetni a többséggel, hogy ez egy színes nép. Annyira, de annyira összefonódott a magyarokkal a romák történelme; mi is hozzáadunk a magyar kultúrához, és amúgy táplálkozunk is a magyar kultúrából. Együtt vagyunk, egy csónakban evezünk több száz éve. A fiatal generációnál már nem is nagyon kérdés az, hogy cigány-e valaki, vagy hogy lila-e a haja. Tudom, hogy most divatos téma az elfogadás, de a tizenkét és tízéves gyerekemen azt látom, hogy ez már nem is beszédtéma. Szerintem az ő nemzedéküknél a cigányság nagyot fog lépni, mert olyan nyitott és elfogadó generáció nő fel, hogy ez nem lesz kérdés.
– Magyar részről is nyitottak és elfogadók a gyermekei generációjában?
Sz. N.: Igen, én így látom. Az Instagram olyan világot nyitott meg, hogy mindegy, ki honnan jött, ki milyen színű, származású, beállítottságú. Sőt, kifejezetten tetszik nekik ez a sokszínűség. A gyerekeimen ezt látom. Hihetetlen látni, hogy a tizenkét éves lányomnak például törökországi online barátja van. Nagy élvezettel beszélik meg, hogy náluk mik a szokások, nálunk mi más az ő szokásaikhoz képest.
– A mi korosztályunk még nem ismerte ezt a világot.
Sz. N.: A TikTok teljesen más dimenzióba helyezte a világukat. A fiatalok nagyon sok cigány szót használnak: csávó, more. Már kezdenek a határok elmosódni.
T. N.: Nagyon hasonlóan látom. Ez a generáció meg fogja változtatni az egészet. A saját tapasztalat az, ami erős az emberekben. Ha neked rossz tapasztalatod van, mert ő cigány volt, és pont egy olyan fajta, aki szeretett volna téged kicsit átvágni, akkor már benned marad ez a negatív érzés. Persze ugyanez fordítva is lehet, hogy találkoztál vele, és nagyon rendes volt. Sokszor azt is hallottam, hogy sokkal jobb volt hozzá, mint bármilyen más nem cigány ember. Ez emberfüggő. Mindegy, hogy neked mi a vallásod vagy az etnikumod. Ha te jó fej, kedves, korrekt ember vagy, akkor engem nem érdekel, milyen származású vagy. Ha az embernek meg van adva a lehetősége arra, hogy tanuljon, olyan környezetbe kerüljön, amely fejleszti, akkor látod az értékeket, és törekszel arra, hogy te is fontos része legyél a társadalomnak. A zenében pedig a cigányság a része a többségi társadalomnak. Nem látsz olyan régi magyar filmet, ahol ne cigányok szórakoztattak volna. Elkezdtem harcolni a magyar nóta újbóli megismertetéséért.
– Milyen módon harcol ezért?
T. N.: Azzal, hogy elkezdtem ilyen témájú bejegyzéseket írni a közösségi oldalamra, és vállalom azt, hogy én magyar előadókat, magyar nótát, cigány zenekarokat hallgatok, hiszen ilyen környezetből származom. A magyar nóták szövegei gyönyörű megzenésített versek. Tudom, hogy aki egyszer hall egy jó nótát, meghallgatja a szöveget, az meg fogja kedvelni, csak valahogy a tálaláson kell változtatni, hogy eljusson hozzá.
Sz. N.: A romák helyzetének változásában kulcskérdés a média. Nagy a felelősségük a roma közszereplőknek is, hogy pozitív irányba alakítsák a közvéleményt. Minden ismert roma embernek tudatában kell lennie: úgy kellene szerepelnie, hogy végeredményben az egészre cigány társadalom megítélésére hatással lehet. Nem szeretem az olyan szerepléseket, amik éppen a sztereotípiákat támasztják alá.
– Itt a Győzike-jelenségre gondol?
Sz. N.: Nem feltétlenül. Nincs senkivel személyes problémám. De amikor kifejezetten az a koncepció, hogy a sztereotípiát támasszuk alá, az nem szerencsés. Az nem úgy van, hogy mi mindig ordibálunk. A médiaszakembereknek is nagy a felelősségük, hogy ne mindig egyféleképpen akarják „eladni” a romákat, és mindig csak azokat a cigányokat erőltessék, akik ezeket a sztereotípiákat erősítik, hanem olyanoknak is adjanak teret, akik másféle stílust képviselnek.
– Talán azt volna érdemes bemutatni, hogyan fonódott össze a két nép sorsa, és hogyan vált eggyé.
Sz. N.: Ha külföldön szerepelünk, akkor az van a nevünk mellé írva zárójelben, hogy HUN. Magyarországot képviseljük, és tényleg az az érzés is van bennünk, hogy de jó, hogy a hazánkat testesíthetjük meg. Ha a magyar olimpikonoknak szurkolunk, a romák sem nézik azt, hogy ki volt cigány, ki volt magyar, hanem büszkék vagyunk rájuk. Ha magyar népzenét hallgatok, akkor is elönt a melegség, nem csak akkor, ha tradicionális cigányzenét.
– A lovári nyelvű misén kívül mire készülnek a közeljövőben?
T. N.: A 100 Tagú Cigányzenekar vendége leszek szeptember 3-án a Budafoki Bornapokon.
Sz. N.: Bár a jazz-zenében ez nem elvárás, négy éve saját dalokat is készítek, most főleg erre összpontosítok. Emellett a Swing á la Djangóval is felveszek egy dalt, ami szeptemberben jelenik meg.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/34. számában jelent meg, augusztus 19-én.
