A mi forgalmi dugónk miatt nem tudom megnézni az ő dugójukat. A miénknek amúgy évtizedes hagyománya van, elvégre a budapesti agglomerációról beszélünk, az iváncsai viszont új dolog, ráadásul a maga nemében unikum, mert egy alig háromezres lélekszámú faluról beszélünk. Pedig van nekik dugójuk mindennap, amióta épülni kezdett az SK On Hungary akkugyár. Ahol november 6-án elindult a termelés (vagy nem), védművek, utak, vasúti bekötés, megígért erdősáv nélkül.
Ha Iváncsa vízzel körbezárt szárazföld lenne, Rejtelmes sziget címmel akár regényt is lehetne róla írni, csak ebben a műben nem lenne jótevő. De itt is minden titokzatos. Útfelújítást, egyebeket ígértek a községnek, ezek nemhogy nem készültek el, de el sem kezdődtek a munkák, a falu szélén (és az M6-os autópálya mellett) álló gyárba vezető út viszont majdnem kész: még aszfaltozzák az egyik felét, de már használható.
• Tudnak-e valami jó dolgot említeni a helyiek a gyárral összefüggésben?
• Tud-e bármit a polgármester az üzem működéséről?
• Kik lopnak a boltban?
• Paprikás csirke vagy Jjajangmyeon?
A teljes cikket a Magyar Hang hetilap 2023/45. számában találja. Vegye meg november 16-ig kapható nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!