Sport
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
A csapatnak pedig egy új szponzornak köszönhetően a következő négy évben több százmillió forintos nagyságrendben megnő a költségvetési mozgástere.
Kitiltják a transznemű sportolókat az Olimpia női versenyeiről
A változás érintheti az úgynevezett szexuális fejlődési különbséggel rendelkező sportolókat is.
Puskás Múzeum: szakértők és tanácsadók 170 millióért
Összesen több mint száz millió forintot vihettek haza a Puskás Múzeum kialakítására létrehozott szakmai munkacsoport tagjai. És nem ez volt az egyetlen csapat.
Egy alternatív világ, ahol azok is közösségre lelnek, akik máshol nem
„A magyar közönség nagyon át tudja érezni azt, amikor a gonosz főnök elnyomja az alkalmazottat.” Újpesten jártunk pankrációs show-n. Riport!
Csak semleges státuszban, de indulhatnak majd versenyeken az orosz vízilabdázók
Korábban teljesen kizárták őket a nemzetközi mezőnyből.
Elhunyt Jenei Imre
A román és a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya is volt, valamint 1986-ban BEK-győzelemig vezette a Steaua Bucuresti-t.
Puskás Múzeum: dubaji és tokiói luxusszállodát is elszámoltak
Közel 4 milliárd forintot költöttek a megvalósításra. Szerettük volna megtudni, mire ment el a pénz, ám ezért perre kellett mennünk. A nehezen megszerzett információkat cikksorozatban dolgozzuk fel, elsőként következzenek a „reprezentációs költségek”.
Eladhatják a debreceni labdarúgó klubot
A lehetséges vevő tulajdonában lévő Stockport County költségvetése nagyobb, mint a magyar első osztályban játszó kluboké együttesen.
Rejtélyes halál: etikai eljárást kezdeményez a sakkszövetség elnöke Kramnyik exvilágbajnok ellen
Több világhírű sakkozó szerint Kramnyik folytatólagos online-inzultációi is közrejátszhattak egy ismert sakk-szakíró és youtuber halálában.
Európa-liga: nyolc perc alatt fordított és nyert Salzburgban a Ferencváros
A negyedik fordulóban a Ludogorec ellen lép pályára a Fradi.
Nem engedték be Ausztriába a Fradi-szurkolókat szállító vonatot, Szijjártó bekérette a nagykövetet
„Elfogadhatatlan ez az osztrák eljárás” – írta a külügyminiszter.
Vb-selejtező: meglepetésdöntetlen a portugálokkal
A magyar válogatott ezzel az eredménnyel megőrizte egypontos előnyét a pótselejtezőt érő második helyen, nőttek az esélyeink a vb-részvételre.
Szijjártó Péter: Hat konzul lesz jelen a Portugália-Magyarország világbajnoki selejtező mérkőzésen
1436 darab vendégjegy kelt el szervezett módon a magyar drukkerek részére.
Esterházy Mátyás: A magyar klubok többségét nem a piaci logika mozgatja
Szoboszlai Dominik menedzsere a világsztárságról, a válogatottról, a magyar akadémiai rendszer hibáiról. Interjú!
Vb-selejtező: végre győzelem a Puskásban, nyertünk Örményország ellen
Nem játszottunk jól, de ezzel megnőtt az esély, hogy a selejtezősorozat végére megtartsuk a csoportmásodik helyet.

















