Péntek este autóbalesetben meghalt Szuna Roland korábbi válogatott jégkorongozó, közölte a Hydro Fehérvár AV19 a Facebook-oldalán. Az Alba Volán volt hátvédje mindössze 44 éves volt.
Szuna a teljes karrierje során a fehérváriak képviseletében játszott. Az 1997/98-as idényben került be az élvonalba ifistaként, majd nyolc idényen át volt az Alba Volán SC játékosa a magyar bajnokságban és az Interligában. Összesen 242 bajnoki mérkőzésen játszott, öt magyar bajnoki címet, divízió 1-es világbajnoki ezüst- és bronzérmet szerzett, 2001-ben pedig megkapta a legjobb újoncnak járó Kósa Kupát.
Szuna részt vett két ifjúsági, két junior és három divízió I-es felnőtt világbajnokságon, pályáját pedig a 2006/07-es idényben zárta le. Ekkor a Fehérvári Titánok csapatához szegődött, hogy segítse tapasztalataival a székesfehérvári fiatalokat.