A nyugalmazott váci püspök szerint a Bese-ügy a katolikus egyház közös felelőssége. Úgy véli, a paphiány oda vezetett, hogy az egyház nem ügyel kellően az alkalmasság kritériumaira, míg a papok eltartási szerződések révén történő magánvagyon-gyarapodása ellen könnyen felléphetnének az egyházi vezetők. A Magyar Hang által szintén megkeresett Bábel Balázs kalocsai érsek ugyanakkor titkárságán keresztül azt üzente, a papság a szerzetesekkel ellentétben nem tesz szegénységi fogadalmat.
A Bese-ügy az elmúlt évek egyik, ha nem a legnagyobb katolikus egyházat érintő botránya, ám az egyház vezetői az elmúlt hetekben nem sietnek megszólalni, hogy a közvéleményt és azon belül is a híveket megnyugtassák. Pedig lenne miért: Bese Gergő nem pusztán egy melegszexbotrányba keveredett plébános és a NER kirakatpapja, aki a Fideszt is szolgálta médiaszerepléseivel az egyház hallgatólagos támogatásával, de – mint lapunk fényt derített rá –, vélhetően papi hivatásától nem függetlenül tett szert nem csekély ingatlanvagyonra is.
Lapunk több egyházi vezetőt is próbált elérni, kértünk interjút Bábel Balázs kalocsai érsektől, megkerestük Fábry Kornélt, az Esztergom–budapesti egyházmegye segédpüspökét és megkérdeztük Beer Miklós nyugalmazott püspököt is, ám végül csak utóbbi nyilatkozott.
• Mit gondol Bábel Balázs Kalocsa-kecskeméti érsek a papok vagyonszerzéséről és meggazdagodásáról?
• Mivel rázta le lapunkat Fábry Kornél püspök, amikor az egyházát illető súlyos erkölcsi anomáliákról kérdeztük?
• Miért érzi felelősnek a katolikus egyházat Beer Miklós nyugalmazott püspök?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 26-ig kapható 2024/38. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!