A boríték, a kutya és a fecskefészek (nyári történetek)

A boríték, a kutya és a fecskefészek (nyári történetek)

Füsti fecske (Fotó: Wikipédia)

Már sokadszor próbálom fölhívni az öregasszonyt Lóváron, de mindig kujtorog valahol, és nem veszi föl a telefont. Pedig ott van, leereszkedett hozzánk a nagy, magasságos fővárosból, tudom, mert reggel egyszer már keresett. Nemrég, amikor kint voltam nála, és megbeszéltük, hogy mit próbálunk tenni a múltkori csőtörés nyomán történt fölázás ellen, a zsebembe akart dugni köszönet- és biztatásként egy borítékot. Kínlódott rendesen, mert a farmermellény volt rajtam, amelynek az összes zsebe fémgombbal be volt gombolva. Láttam rajta, hogy zavarban van, de azért sem segítettem neki, gondoltam, hadd nyúlkáljon, ha már pénzt is akar adni, találja meg a módját – mert a rengeteg eszemmel rögtön kitaláltam, hogy pénz van a borítékban. Mint később kiderült, egy húszezres volt benne. Végül kigombolta a zsebemet, és mindkettőnk megkönnyebbülésére oda tuszkolta be a borítékot.

A korábbi telefonhívás alkalmával is pénzről beszélt, hogy a gépkezelővel is én számoljak el, meg szerezzek neki embert, aki utána elrendezi majd az udvart. Azt gondolja, övé a pénz, ő fizet, ő dirigál, minden másról, ami munka, gondoskodjon valaki!

Nem lenne sokkal egyszerűbb Lóváron találni egy segéderőt, aki elkaparászik neki ott hátul, a kertben? Támaszkodnak épp elegen a kocsmapult előtt! Nem, őt ez nem érdekli, oldjam meg! Vigyek magammal innen, harminc kilométer távolságból valakit! Egy fenét! Amúgy meg arra gondoltam, ha Feri nem hagy túl nagy kuplerájt maga után a géppel, pár ezer forintért akár én is elmotoszkálhatok ott néhány órát – persze ezt nem mondtam neki. Azt hiszem, nagyot csalódna bennem. Valami munkavezető-félének tart, akinek szerinte rangon aluli megfogni az ásót vagy a lapátot. Egy munkavezető dirigáljon, aztán ha lenyúlta a saját részét, ossza el a pénzt, amit tőle kaptunk.

Van a pillantásában valami, ami homlokegyenest ellentmond határozott, sokszor már agresszív föllépésének. Igazából ezért vállaltam el az egészet.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!

Címkék: tárca