Lapunk nem, a Honvédelmi Minisztérium viszont kapott sajtóakkreditációt az olimpiára.
Lukács Csaba
180 sportolót küldünk, akik 21 sportágban versenyeznek majd az augusztus 11-én zajló záróünnepségig, és a szurkolókat legjobban foglalkoztató kérdés az: idén hány aranyérmet nyerünk?
Négyszáz lóerős, hatliteres motorral rendelkező Cadillac Escalade-del járhattak a Demeter Szilárdhoz közel álló cég emberei, miközben Erdélyben bezárták az összes nyomtatott újságot, és kirúgtak 251 dolgozót.
A tábor román-magyar megbékélési törekvést már egyáltalán, de még magyar-magyar párbeszédet is csak nyomokban tartalmaz, és egy csőnadrágos, Tiborcz-mellényes NER-felvonulás lett belőle. És zárásként jön az erdélyi Orbán-hívők nagy eseménye.
Bár az építőipar az előző évhez képest pozitív eredményeket ért el, egyre kevesebb céget tud eltartani az ágazat.
Sportszaklapok becslése szerint az UEFA idén 2,44 milliárd eurónyi bevételt szerez a tornából, ennek nagyobbik részét a mérkőzések élő televíziós és egyéb csatornás közvetítésének jogdíja teszi ki.
A Visztula-parti lengyel fővárosban bőrön csattanó valóságkéntélhető meg, hogy itthon mennyire elkótyavetyéltük az utolsó egy-két évtizedet. Az éppen most zajló lengyel folyamatokból arra is következtethetünk, mi várható majd nálunk, ha egyszer megbukik a Fidesz.
Idén júniusban regisztrálták az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát, derül ki az Opten céginformációs rendszer közleményéből.
A főpályaudvaron létesített távhűtő központ teljesítménye közel 7000 légkondíciónáló berendezés hűtési teljesítményének felel meg.
Tavaly az övék volt a negyedik legjobb egészségügyi rendszer a világon. Sőt, a koronavírus-járványt is ők úszták meg a leginkább.
Köztük a demokraták nagy adományozói is.
Emlékezzünk csak, amikor a járvány idején elfogadták a rémhírterjesztésről szóló paragrafust, kit rabosítottak először?