
Az utasoktól elnézést kérek, és köszönöm a türelmüket – ha van még belőle – a vasutas, buszos kollégáknak pedig hálás vagyok – erről írt Facebook oldalán Lázár János. A vasúttársaságot is felügyelő miniszter – mint írta – tudja, hogy az extrém hőség okozta kihívásokkal szemben a MÁV megörökölt, de már 20 éve is ósdi infrastruktúrája és járműállománya sokszor rogyott meg az idei nyáron is. Ha nincsenek a kiváló MÁV-os kollégák, talán a padlón is marad. Megbecsülését fejezte ki nekik, de nem csak erkölcsi értelemben: augusztusban egyszeri fizetés-kiegészítéssel köszönik meg „a frontvonalban szolgálatot teljesítőknek” a kitartásukat.
Lázár János szerint ez egy rendkívüli intézkedés, ami persze nem a megoldás. A valódi és tartós megoldás a 10 éves vasútfejlesztési stratégia végrehajtása, amitől jobb lesz az utasnak és jobb a MÁV-osoknak is. – Augusztusban nagy döntésekkel és bejelentésekkel folytatjuk – jelezte a miniszter, hozzátéve, hogy sínre teszik a dolgokat.
Az elmúlt hetekben a kánikulában gyakran késtek a vonatok, a vasúttársaság jelezte is, hogy a huzamos idejű magas hőhatás nem kíméli a többnyire túlkoros vasúti járműveket és berendezéseket sem, amelyek ilyenkor könnyebben és gyakrabban meghibásodhatnak. Egyúttal a klímákkal való gyenge ellátottságra hivatkozva azt kérték, hogy az emberek inkább válasszák a buszokat.