A covidpandémia kitörése után az amerikaiak nagy többsége Kínát átkozta, amiért az ország hatóságai nem állították meg a vírust, még mielőtt átterjedt volna az emberre, és világjárvány indult volna el. Ugyanezek az amerikaiak most ölbe tett kézzel nézik, ahogy tehenészeteikben vígan burjánzik a H5N1 (madárinfluenza), amely már kezd átterjedni a baromfitelepekre is, és egymás után fertőződnek meg a farmok munkásai. A H5N1 valószínűleg még sem a tehenek, sem az emberek között nem képes légúton terjedni. De e képességre bármelyik pillanatban szert tehet (hiszen immár hatalmas tömegű emlős áll a rendelkezésére, hogy mutálódhasson bennük). Ha ez bekövetkezik, akkor megállíthatatlanná válik, mi pedig kereshetjük elő a 2020-ból megmaradt maszkokat.
A legfrissebb (a valóságtól minden bizonnyal messze elmaradó) adatok szerint eddig 13 amerikai tagállamban összesen 192 marhacsordát találtak, amelyek tagjai megfertőződtek a H5N1 vírus egy újabb, jóval fertőzőképesebb változatával. (A kórokozót eredetileg madárinfluenza-vírusnak nevezték, de ennek ma már nem sok relevanciája van, hiszen a vírus immár a legkülönfélébb emlősökben – a teheneken kívül macskákban, rágcsálókban és egy sor vadon élő állatban – terjed.) Eddig 13 ember fertőződött meg a vírussal, mindegyikük vagy marha- vagy baromfitartó telepeken dolgozott (kilencen akkor fertőződtek meg, amikor részt vettek a megfertőződött coloradói baromfitelepek 1,8 millió lakójának leölésében). Ember-ember közötti vírusátadásra utaló jeleket eddig nem találtak, viszont megfertőződtek olyan lakásban élő macskák is, amelyek elvileg nem kerülhettek fizikai kontaktusba fertőzött állattal.
A madárinfluenza mindeddig (tehát nem csak a 2023–2024-es járványban) nagyjából kilencszáz embert fertőzött meg a világban. A betegek fele belehalt a betegségbe. De hogy némi optimizmusra okot adó hírt is adjunk a sok riasztó tény között, érdemes tudni, hogy az utóbbi időszakban megfertőződött tucatnyi amerikai mindegyike él, és tüneteik viszonylag enyhék voltak. Ezek az általános influenzaszerű tünetek (orrfolyás, láz, levertség, orrdugulás), illetve kötőhártya-gyulladás. Ugyanakkor nagyon ne nyugodjunk meg, ez ugyanis több okból is indokolatlan lenne.
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 12-ig kapható 2024/36. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!