Százfős faluban hozták létre a különleges magán-hadigyűjteményt

Százfős faluban hozták létre a különleges magán-hadigyűjteményt

A háromhutai Vitéz Csupka Károly Hadimúzeum (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

Keresztes Ferenc 1911-ben született Középhután, a Zempléni-hegységben lévő, Középhuta mellett Óhutát és Újhutát magában foglaló Háromhuta egyik településrészén. Gazdálkodó ember volt, aki a második világháborúban honvédként szolgált. 1944-ben a felvidéki (ma Szlovákiához tartozó), Háromhutától nagyjából 50 kilométerre fekvő Eszkáros községnél súlyos harcok zajlottak a magyar hadsereg és az oroszok között. Keresztes Ferenc géppuskásként vett részt az ütközetekben, és állásában szó szerint az utolsó töltényig küzdött az egységére törő ellenséggel szemben. Decemberben érte a halál, végül januárban temették el Középhután. Csikorgó fagyok voltak akkoriban, így a holttest annyira megmerevedett, hogy elhantolásakor két kezét nem is tudták a teste mellé simítani; a helyiek emlékezései szerint krepp-papírból készítettek számára szemfedelet, úgy került a sírba. Jelen tudásunk szerint ő az egyetlen környékbeli, a háborúban elesett katona, aki szülőhelyén talált végső nyugalomra. Nyughelyén ma szépen karbantartott emlékmű hirdeti az ő és a hozzá hasonló egyszerű, falusi katonaemberek hősiességét.

Részben ugyanez a célja annak a kiállítóhelynek, amelyet május 4-én nyitottak meg a falu újhutai településrészén. A sok más mellett Keresztes Ferenchez kötődő tárgyakat is őrző Vitéz Csupka Károly Hadimúzeum nagyrészt helyi és környékbeli parasztemberek katonai és személyes tárgyain, iratain keresztül állít emléket az első és második világháborút megjárt, hősi halált halt vagy visszatért magyar katonáknak. A múzeum névadója, Csupka Károly az első világháborúban harcolt, érdemeit több kitüntetéssel (Károly-csapatkereszttel, II. osztályú ezüst vitézségi éremmel, I. osztályú ezüst vitézségi éremmel, valamint az 1930-as években a Vitézi Rendbe való felvételével) ismerték el.

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!