Magyarországon hagyománya alakult ki annak, hogy árvíz idején a gáton mutatkoznak a politikusok. Ezt Orbán Viktor miniszterelnök honosította meg még az első kormányzási ciklusa idején, amikor több jelentős árvíz vonult le a hazai folyókon, 2001 tavaszán Tarpa közelében a gát is átszakadt. Már akkor, de a 2013-as dunai árvíz idején is feltűnt a gátakon. (Ez ugyanakkor egyáltalán nem magyar jelenség és vissza is tud ütni: 2021-ben Armin Laschet, a CDU akkori kancellárjelöltje és Észak-Rajna-Vesztfália miniszterelnökének nevetgélését kamerák örökítették meg, miközben Frank-Walter Steinmeier államfő az árvíz apropóján tartott beszédet. A CDU elveszítette a választást: nem Laschet, hanem SPD-s Olaf Scholz lett a kancellár.)
– Amikor politikai szereplő jelenik meg a gáton, az a tettre kész, aktív politikus képét mutatja meg. Ilyenkor közel kerül a politikus az emberek fizikai biztonságát fenyegető problémához, azt mutathatja, hogy tevékenyen részt vesz annak elhárításában. Elsősorban a kommunikációs és marketing szempontok érvényesülnek ilyenkor – mondta a Magyar Hang megkeresésére Ember Zoltán. A politikai elemző szerint Orbán Viktor ezekre a helyzetekre rendre jól reagált, profitált is belőle. Jelenleg azonban az látszik, hogy Magyar Péternek van a legjobb ütemérzéke a magyar politikában. Mindaz, amit a hétvége óta látunk, annak köszönhető, hogy Magyar diktálja a tempót: ő ment ki a politikusok közül leghamarabb homokzsákot tölteni, ő vetette fel a problémákat, például hogy hiányoznak a gátak mellől a katonák, míg Orbán Viktor eközben Arnold Schwarzeneggerrel egy edzőteremben fényképezkedett – fejtette ki Ember Zoltán.
Felvetésünkre, miszerint profitálhat-e akkor bárki az árvízi politizálásból, ha minden politikus a gáton igyekszik mutatni magát, azt felelte: ha Orbán Viktor lett volna az első a gáton, nem biztos, hogy annyi ellenzéki politikus és aktivista követte volna. Azáltal, hogy Magyar Péter adta az ütemet, minden politikust cselekvésre ösztönzött, és ki kisebb, ki nagyobb hatékonysággal teszi. A jelenség más témakijelölésre is érvényes: nyáron Magyar elkezdett hangsúlyosan beszélni az egészségügyről. Akadt ellenzéki párt, aki megpróbálkozott szintén erről beszélni, de aztán leálltak. Ha egy politikus egy témában nem az első, akkor abból olykor jobb kimaradni. De most annyiban más a helyzet, hogy fizikai fenyegetettség áll fenn. Úgy érezhetik a pártok, hogy aki ebből – az árvízi helyzetből – most kimarad, az napokra, akár hetekre láthatatlanná válik a választók számára. De a többiek részéről kármentésről lehet beszélni. – De kármentés Orbán Viktornak is. Magyar Péter ugyanis levelet írt az Európai Parlament elnökének, hogy halasszák el az ülést, amelyen Orbán és Magyar egyaránt felszólaltak volna. Ilyen helyzetben a magyar miniszterelnök bárhogyan dönt – megy vagy marad –, rosszul jön ki belőle. Feltűnő, hogy korábban a Fidesz állította ilyen rossz és még rosszabb utakra az ellenzéki pártokat, politikusokat. Ezúttal viszont a miniszterelnököt állították ilyen választás elé – mutatott rá Ember Zoltán. A szóban forgó parlamenti ülés egyébként éppen szerdán lett volna.
Az elemzőnek az a benyomása, hogy Magyar Péter nem csukott szemmel és süketen töltötte az idejét a Fidesz közelében, hanem érti azokat a technikákat, amelyeket az ellenzéki pártok nem használtak. Ez megmutatkozik a téma kijelölésében, a tempó diktálásában, és a témaválasztása melletti kitartásban is. – Magyar a Bese-ügyre nem ugrott rá, sőt, gumicsontnak nevezte, és vitte tovább az egészségügyet. Aztán az árvízhelyzet persze felülírta ezt – mutatott rá. Kérdésünkre azt mondta: ez azért lehetett racionális döntés Magyar részéről, mert bár a kormánypárt márkaképét a fundamentumainál erodálhatta volna a Bese-üggyel, de még messze van a választás. A Bese-üggyel új szavazót nehéz lett volna szereznie.
Felhívta a figyelmet viszont arra, hogy a Demokratikus Koalícióból Dobrev Klára az utóbbi hetekben láthatatlanná vált, ellenben a nála népszerűtlenebb Gyurcsány Ferenc feltűnt az árvíznél. Az egyiken egy autót próbál társaival kitolni a sárból, sikertelenül. Ember Zoltán ennek apropóján azt mondta: az ilyen videók azért érthetetlenek, mert politikus nem akarhat magáról olyan képet közvetíteni, hogy nem boldogul a feladattal.
Folyamatosan beszámolónkat az árvízi védekezésről ITT olvashatja!