Paks két fideszes alpolgármestere kezdeményezte Szabó Péter polgármester kizárását a pártból, miután a város hónap végén hivatalát elhagyó vezetője több mint 60 milliós jutalom mellett felmentette a főjegyzőt.
Még a csütörtöki rendkívüli testületi ülésen Szabó Péter polgármester közérdekű bejelentést tett arról, hogy közös megegyezéssel felmondott a város címzetes főjegyzője, Blazsek Balázs, aki 2025. február 25-ig látta volna el jegyzői feladatait. A Telepaks beszámolója szerint a polgármester elmondta, hogy a Blazsek Balázs döntését, mely szerint júniustól már nem szeretne címzetes főjegyzőként tevékenykedni Pakson, elfogadta. Szabó Péter kifejtette, hogy a közös megegyezéssel történt felmondásnak következményei vannak. Abban állapodtak meg, hogy Blazsek Balázs 36 havi illetményben részesül. A polgármester ezt azzal indokolta, hogy a főjegyző 1991. január 1. óta látja el főjegyzői feladatait Pakson, tehát több, mint 33 éve, hasonlóra pedig nincs, vagy nagyon kevés példa van az országban.
Az októbertől a polgármestert és a képviselőtestületi többséget adó Paksi Deák Ferenc Egyesület önkormányzati képviselője, Barnabás István az ülésen jelezte, fontos lenne, hogy konkrét adatok is hangozzanak el. A főjegyző juttatásai közérdekű adatok, erre való hivatkozással a képviselő kiszámolta: 63 millió forint jutalmat kap ezzel a főjegyző. Barnabás István elmondta még, hogy Blazsek Balázs havi 97 ezer forint költségtérítést is kap, illetve szolgálati autót, amelybe tavaly 2,7 millió forintért tankoltak. A képviselő által elmondottakra Paks polgármestere úgy reagált, hogy az adatok nyilvánosan is elhangzottak, minden jogszerűen zajlott. Megjegyezte: azt gondolja, hogy erkölcsi tekintetben is a legmegfelelőbben járt el, amikor a főjegyző jutalmáról döntött.
A Paksi Deák Ferenc Egyesület így kommentálta a jutalom hírét a Facebookon: „A mai rendkívüli képviselő-testületi ülésen Szabó Péter polgármester közérdekű bejelentést tett. Megtudhattuk tőle, hogy dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyzőt közös megegyezéssel felmentette a munkavégzés alól, de 2025 február 28-ig állományban marad. Címzetes főjegyző úr addig kapja 1 millió 750 ezer forintos havi illetményét is. Megtudhattuk még azt is, hogy címzetes főjegyző úr érdemeire való tekintettel 36 havi illetményének megfelelő jutalmat is kapott tőle ez alkalomból. Ha kiszámoljuk, akkor ez 63 millió forint. A tisztánlátáshoz még az is hozzátartozik, hogy az elmúlt napokban megtudtuk, hogy főjegyző úr havi illetményén kívül a szokásjog alapján havi költségtérítésben is részesült és gyakorlatilag korlátlanul használhatta hivatali gépjárművét, ami egy viszonylag új Skoda SuperB személygépkocsi. A nyilvántartások szerint ebbe az autóba 2023-ban 2 754 500 forint értékű üzemanyagot tankoltak a hivatal számlájára.”
Pénteken a két fideszes alpolgármester, Leber Ferenc és Szántó Zoltán közleményt adott ki, mely szerint a címzetes főjegyző szakmai és közéleti pályafutását nem vitatva, sem a jutalom mértékét, sem a jogviszony megszüntetésének időpontját nem tartják elfogadhatónak. „Az elmúlt hetekben Paks város gazdálkodása rendkívüli mértékű kihívással szembesült, amelynek ismeretében különösen visszatetsző bármely vezető számára három évnyi bér egyösszegű kifizetése. Bár polgármester úr, mint a munkáltatói jogkör gyakorlója rendelkezik hatáskörrel a jegyzői javadalmazás és jogviszony tekintetében, de az összeg nagysága, valamint az a tény, hogy a döntés hatása túlnyúlik a jelenlegi önkormányzati cikluson, megkövetelte volna a képviselőkkel történő egyeztetést, amelyet elmulasztott” – fogalmaztak, egyúttal azt is egyértelművé téve, hogy a főjegyző munkaviszonyának megszüntetésével kapcsolatban kötött megállapodás tartalmáról ők is az ülésen értesültek.
„A Fidesz paksi képviselőiként Szabó Péter polgármester úr döntését elfogadhatatlannak tartjuk, miután az szembe megy a Fidesz önkormányzati politikájával. Ilyen súlyos döntést a képviselő-testülettel és a frakció tagjaival történt egyeztetés nélkül hozott meg, amely a Fidesz képviselőit is súlyosan terheli. Ezzel nem tudunk azonosulni, elfogadhatatlannak tartjuk, ezért kezdeményezzük a pártból történő azonnali kizárását” – tették hozzá.
Az alpolgármesterek által említett rendkívüli mértékű kihívás az, hogy a kormány elvonta a Paksi Atomerőmű teljes iparűzési adóját a várostól. Szabó Péter erre reagálva egyébként úgy nyilatkozott, hogy támogatja ezt a döntést.