Amennyiben 24 órán belül értesítést kapnak a különféle kutató-mentő csapatok egy eltűnt személyről, akkor nagy eséllyel még eredményesen el tudnak indulni a nyomon – erről beszélt a Magyar Hangnak a szekszárdi mentőcsapat vezetője, akik jelenleg is egy eltűnt fiatalembert keresnek. Egy 29 éves férfiről van szó, akinek édesanyja a Facebookon is segítséget kért, posztját már több tízezren megosztották.
Negyvenkétezernél is többen osztották már meg a Facebookon annak a kétségbeesett anyának a bejegyzését, aki eltűnt fiát, Dánielt keresi. Mint írja, múlt pénteken, a kora délutáni órákban a 29 éves fia rosszul érezte magát, ezért leszállt a buszról a Bács-Kiskun megyei Kalocsa és Dusnok között. Autóval el is indultak érte, folyamatosan beszéltek telefonon, de egy ponton elveszítették, azóta nem is érik el. Az interneten több információ is napvilágot látott, volt aki például azt mondta, hogy a fiatalember a Dusnoknál lévő Vajas folyóba ugrott, majd onnan kimászott és minden holmiját hátrahagyva eltűnt.
A kutatásba bekapcsolódott a Szekszárdi Kutató- Mentő Egyesület. Elnökük, Badacsonyi László a Magyar Hang megkeresésére elmondta, hogy szombaton kapták a felkérést a munkára, de addigra már eltelt az eltűnés óta 29-30 óra, „ez nagyon sok idő”. A kutyák mindenesetre a megtalált táskája és személyes holmijai alapján szagot fogtak és nagyjából tíz kilométeren keresztül tudták azt követni Fajszig, a Duna-partig. Már átvizsgálták az érintett folyószakaszt is kisgéphajóval és szonárral, de nem akadtak a nyomára. Amennyiben vízbe került – ezt ugye nem lehet kijelenteni –, akkor ennyi idő alatt már nagyon messzire is elsodródhatott. Felvették a kapcsolatot a vízirendészettel is azt kérve, hogy járőreik figyeljék a folyót és a partot, míg a kutató-mentők most az árteret vizsgálják át, az ott lévő erdőket. Azonban hatalmas területről van szó és nincs nyom, amin el tudnának indulni.
Badacsonyi László elmondása szerint nem lehet konkrét időpontokat mondani, hogy mennyi idő után mekkora esély van egy eltűnt megtalálására, ez rendkívüli mértékben függ a körülményektől. Az mindenesetre biztos, hogy minél hamarabb értesülnek a történtekről – de legalább 24 órán belül –, annál nagyobb eséllyel tudnak a kutyák segítségével a nyomára akadni. Persze itt is vannak olyan tényezők, amelyek nagyon megnehezítik, esetleg még lehetetlenné is tehetik a kutyák dolgát: viharos szél, nagy eső, nagy forróság, ez mind ilyen. Arra sincs egy meghatározható időpont, hogy mennyi ideig érdemes keresni, de három-négy nap után már szinte kijelenthető, hogy nem élő ember után zajlik a kutatás. Ugyanakkor Badacsonyi László hangsúlyozta, hogy általánosítani a témában nem lehet, minden nagyon függ az adott körülményektől.
A Szekszárdi Kutató- Mentő Egyesület egyébként egy civil szervezet, vagyis adományokból, szponzori pénzekből és a felajánlható egy százalékokból tartják fenn magukat. Évente egyszer az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságnak van pályázata, amelyen eszközbeszerzésre lehet pénzt nyerni, ezzel élni szoktak, de más, az államtól származó bevételük nincs. Badacsonyi László elmondása szerint a covid óta elég sok szponzor lépett ki mögülük, most az alapvető működéshez szükséges pénzük van meg, de fejlesztésre nincs lehetőségük. – A túlélésért küzdünk, hogy segíthessünk – fogalmazott.