Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság újraválasztott elnöke egészségügyért és az állatjólét biztosításáért felelős portfólió betöltésére jelölte Várhelyi Olivért magyar uniós biztost, aki az elmúlt öt évben a bővítésért és szomszédságpolitikáért volt felelős.
Az Európai Parlament plenáris ülésének keddi munkanapján tartott sajtótájékoztatóján Ursula von der Leyen, az új összetételű Európai Bizottság tagjelöltjeinek bemutatásakor közölte: a biztosi testületben Várhelyi Olivér lesz felelős a közös európai egyészségügyi unió felépítéséért, valamint ő fogja vezetni a rák leküzdésére és a betegségmegelőzésre irányuló munkát. A bizottsági elnök által megnevezett politikusok ezzel hivatalosan biztosjelöltté váltak, akiket az Európai Parlament két körben hallgat meg: a jogi bizottság az esetleges összeférhetetlenségükről dönt, a szakbizottságok előtt pedig a szakmai rátermettségüket kell bizonyítaniuk.
Von der Leyen ezt a listát terjesztette elő:
Magnus Brunner (Ausztria) – belügyek és migráció
Hadja Lahbib (Belgium) – krízismenedzsment
Ekaterina Zaharieva (Bulgária) – startupok, kutatás és innváció
Dubravka Suica (Horvátország) – a Földközi-tenger térségének ügyei
Costas Kadis (Ciprus) – halászat és óceánok
Jozef Síkela (Csehország) – nemzetközi partnerség
Dan Jörgensen (Dánia) – energia és lakásügy
Kaja Kallas (Észtország) – alelnök, külügyi főképviselő
Henna Virkkunen (Finnország) – alelnök, technológiai függetlenség, biztonság és demokrácia
Stéphane Séjourné (Franciaország) – alelnök, jólét és ipari stratégia
Ursula von der Leyen (Németország) – elnök
Aposztolosz Cicikosztasz (Görögország) – fenntartható közlekedés és turizmus
Várhelyi Olivér (Magyarország) – egészség és állatjólét
Michael McGrath (Írország) – demokrácia, igazságszolgáltatás és jogállamiság
Raffaele Fitto (Olaszország) – alelnök, kohézió és reformok
Valdis Dombrovskis (Lettország) – gazdaság és termelékenység
Andrius Kubilius (Litvánia) – védelem és űrkutatás
Christophe Hansen (Luxemburg) – mezőgazdaság és élelmiszerügy
Glenn Micaleff (Málta) – generációk közötti méltányosság, ifjúság, kultúra, sport
Wopke Hoekstra (Hollandia) – klíma, kibocsátássemleges és tiszta növekedés
Piotr Serafin (Lengyelország) – költségvetés és csalás elleni küzdelem
Maria Luís Albuquerque (Portugália) – pénzügyi szolgáltatások
Roxana Mînzatu (Románia) – alelnök, az emberek készségei és felkészültsége
Maroš Šefčovič (Szlovákia) – kereskedelem és gazdaság biztonság, intézményközi kapcsolatok
Marta Kos (Szlovénia) – bővítés, Ukrajna újjáépítése
Teresa Ribera (Spanyolország) – alelnök, tiszta, igazságos és versenyképes átmenet
Jessika Roswall (Svédország) – környezetvédelem, versenyképes körkörös gazdaság