A kereszteket mindig megszoktam védeni, legyen az egy templom, egy iskola, egy ház, egy szoba falán. De ez a kereszt, amit a Gellért-hegyre akarnak tenni, ez nem a kereszténységet jelképezi. Ez a kereszt azt üzeni, hogy a Fidesz fel akarja tenni magát a Citadellára, a szovjet katona helyére. Az a hatalom, amely oda akarja tenni a jelképét, rosszhiszemű – jelentette ki Kompország című műsorunkban Farkas Attila Márton, vagyis FAM, író esszéista, tanár. Bese Gergő dunavecsei plébános bukása kapcsán azt mondta, ő volt az udvari káplán, a képmutatás szimbóluma, a magyar Finkelstein, aki ugye gyerekeket nevelő családban élő meleg férfiként vezényelt le melegellenes kampányokat. Magánemberként ugyanakkor azt gondolja, hogy Bese egész életében küzdött és küzd a démonjaival.
A műsorban szóba került még többek között az is, hogy mi a Fidesz-vallás, miben hasonlítanak a szavazók a futballszurkolókra, miért nem mozdul a magyar társadalom, miért csak egyéni érdekeink mentén vagyunk hajlandók tiltakozni, és hogy miért inkább a Nyugat, mint az oroszok?