A Hezbollahnak eladott személyhívókat valójában egy szófiai székhelyű cég vette meg Tajvanról, az érintett magyar vállalat pedig semmit nem csinált – tudta meg a Telex az ügyre rálátó forrásokból. Kedden rázta meg egy robbanássorozat Libanont, melyben a Hezbollah közel háromezer tagja sérült meg súlyosan, legalább tizenketten pedig életüket vesztették. A Hezbollah által használt személyhívók (pagerek) megsemmisítését az izraeli katonasághoz, illetve a Moszadhoz kötik. A Hezbollah máris egyértelművé tette, hogy bosszút venne Izraelen a történtek miatt. Nemrég mi is megszólaltattunk több biztonsági szakértőt, akik részéről elhangzott: az ügybe már csak azért sem szabad bevonódnunk, mert magunkra vonnánk a terrorszervezet haragját és bosszúját.
A Telex cikke szerint a felrobbant csipogók valójában soha nem jártak Magyarországon. A nemzetközi kommunikációért felelős államtitkár, Kovács Zoltán is arról beszélt: „A magyar hatóságok meggyőződtek arról, hogy az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye, a bejelentett címen egy fő cégvezetője van, a hivatkozott eszközök pedig sohasem jártak Magyarországon”.
A csipogókat forgalmazó Gold Apollo vezérigazgatója, Hszu Csing-kuang szerdán igyekezett a felelősséget hárítani, és arról beszélt: az AR-924-es csipogókat valójában egy BAC Consulting Kft. nevű magyarországi cég gyártotta licenc alapján. A Telex szerint viszont a BAC kizárólag közvetítői szerepet töltött be, és a cégnek még irodája sincs, mindössze egy székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve. Bár papíron a BAC kötött szerződést a Gold Apollóval, ezt valójában a szófiai székhelyű Norta Global Ltd. tette meg. A személyhívókat Tajvanról már eleve nem a BAC, hanem a bolgár cég hozhatta be, és a szállítást is maga végezte.
A bolgár cégnek egyébként egy norvég tulajdonosa van, és szintén egy székhelyszolgáltatóhoz van bejelentve. Papíron ők is projektirányítással foglalkoznak, de valószínűleg nem gyártanak semmit. A magyar szál pedig azért kellhetett, hogy ezt a bolgár vonalat elfedjék.