Végre megjelentek a román cégadatbázisban a NER-kedvenc erdélyi partnere, a Tiltott Csíki Sört gyártó vállalkozás, vagyis a Lixid Project SRL adatai. A gyár tulajdonosa, a korábban magyar diplomata-útlevéllel is rendelkező Lénárd András amikor tavaly arról cikkeztünk, hogy bajban vannak, egy táblázatot tett közzé a Facebook-oldalukon „A csíki csoport tényei” címmel, azt állítva, hogy „az esélye annak, hogy kudarcos a helyzet: 0%”. Most már azt is tudjuk, hogy a táblázatban közölt adatok jó része is légből kapott volt.
A listafirme.ro adatai szerint brutálisan veszteséges a sörgyártó vállalkozás: tavaly újra 10 millió lej fölé (10 582 411 lej, vagyis 838 millió forint) ugrott a veszteség. Az árbevétel picit, de nem jelentősen nőtt 2022-höz képest (30,6 millió lejről 31,3 millióra, tehát még az inflációnál is lényegesen kisebb mértékben), miközben a veszteség két és félszer nagyobb lett egy év alatt.
Ami igazán sokkoló, az a vállalkozás adósságállománya: a tavalyi összforgalom, vagyis 31,3 millió lej több mint háromszorosát teszi ki! A cég adósságállománya jelenleg egész pontosan 101 610 909 lej, vagyis meghaladja a 8 milliárd forintot! Egyszerűen érthetetlen, hogy ilyen körülmények között hogyan tud működni – erős a gyanú, hogy a politika tartja lélegeztetőgépen. A sörgyár 2019 óta minden évben veszteséget termel, ráadásul épp a 2023-as évben érték el a legnagyobb mínuszt. A negatív tendencia látszik a munkások számában is: míg 2020-ban még 130 alkalmazottjuk volt, tavaly már csak 89. Az adósságállomány viszont dinamikusan növekszik, átlépve a 100 millió lejes küszöböt.
Erősen veszteséges lett Lénárd András másik cége, a csipszgyár is, vagyis a Pityóka Gyár SRL – ez az a vállalkozás, amelynek létrejöttéhez a magyar adófizetők 1,7 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adtak. A magyar állami pénz ellenére immár itt is nagyobb az adósság, mint az éves forgalom (73 502 415 lej, vagyis 5,7 milliárd forint tartozás áll szemben 50 740 541 lejes éves összbevétellel), és 2023-ban 6 millió lejes mínuszt értek el, egy évvel korábban pedig 9,6 milliós veszteséget (ez utóbbi 766 millió forint). A Csíki Csipsz a gyár 2020-as indulása óta minden évben masszívan veszteséges. Az is látszik, hogy a saját tőkéje elképzelhetetlen módon mínuszban van: a csipszgyár esetében mínusz 24 380 188 lej volt tavaly év végén, ami csaknem kétmilliárd forintot jelent, és ez azt jelentheti, hogy a gépek és berendezések is el vannak zálogosítva.