Legalább 20 ember halt meg és több mint 450-en megsebesültek a vezeték nélküli kommunikációs eszközök robbanásainak szerdai, második hullámában Libanonban – írja a BBC az egészségügyi minisztérium közlése alapján. A Hezbollah fegyveres csoport által használt adó-vevő készülékek a főváros, Bejrút déli külvárosaiban, a Bekaa-völgyben és Dél-Libanonban robbantak fel – olyan területeken, amelyeket a csoport fellegvárának tekintenek. A robbanások egy része annak a 12 embernek a temetése közben történt, akik a minisztérium szerint meghaltak, amikor az első hullámban, kedden felrobbantak a Hezbollah tagjainak személyhívói. A Hezbollah Izraelt tette felelőssé a támadásért.
A támadásokat akkor hajtották végre, amikor Yoav Gallant izraeli védelmi miniszter bejelentette, hogy „a háború új szakasza” kezdődik, és az izraeli hadsereg egy hadosztályát átcsoportosították északra. A miniszter úgy fogalmazott, hogy az „új szakasz” középpontjában a libanoni Hezbollah harcosok elleni északi front áll. Gallant szerdán izraeli katonák előtt tette meg bejelentését, de nem említette a kedden és szerdán Libanonban felrobbantott több ezer kommunikációs eszközt. Dicsérte az izraeli hadsereg és a biztonsági szervek munkáját, megjegyezve, hogy az „eredmények nagyon lenyűgözőek”. António Guterres ENSZ-főtitkár ugyanakkor figyelmeztetett a „drámai eszkaláció komoly veszélyére”, és felszólította a feleket, hogy „tanúsítsanak maximális önmérsékletet”.
Az ügyre rálátó források hivatkozva a Telex még szerdán arról írt: valójában egy szófiai székhelyű cég vásárolta Tajvanról azokat a személyhívókat, amelyeket végül a Hezbollahnak adtak el, a hírekben szereplő vállalat, a budapesti székhelyű BAC Consulting mindössze közvetítő szerepet játszott, és a kedden Libanon-szerte felrobbantott eszközök soha nem is voltak Magyarországon. A The New York Times pedig arról írt, hogy az izraeli titkosszolgálat alapította a BAC Consulting Kft-t. Az amerikai lap úgy tudja, hogy a magyar cég csupán része volt egy nagyobb céghálózatnak, melyet az izraeli titkosszolgálatok azért alapítottak, hogy rábírják a libanoni iszlamista Hezbollahot, hogy tőlük vásároljanak kommunikációs eszközöket. Ezeket a csipogókat azért vették a libanoniak, mert biztonságosnak tartották, miután a Hezbollah-vezér felszólította a szervezete tagjait, hogy biztonsági okokból egyáltalán ne használjanak mobiltelefonokat.