„Gané egy történet ez” – Dunavecsén jártunk Bese Gergő nyomában

„Gané egy történet ez” – Dunavecsén jártunk Bese Gergő nyomában

Bese Gergő dunavecsei plébániájának bejárata (Fotó: Magyar Hang/Grimm Balázs)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Rászedtek, naivságomat kihasználták. Az enyémet ez esetben nők. Dunavecsén járok, ahol Bese Gergő a plébános. Aki melegpartikon vett részt, és tartós kapcsolatot tartott fenn más férfiakkal, és akit ezért néhány napja felfüggesztett hivatalából a kalocsai érsek. Miközben a NER sztárpapja volt, lelkesen ostorozva az LMBTQ-közösséget, megáldva a Karmelitát, becsmérelve a coming outoló, saját kérésére felmentett Hodász András atyát, bár ezek nem szerepelnek az érseki indoklásban. A nők két idős asszony, akik néhány háznyira a plébániától egy kapuban beszélgetnek. 

– Jó napot kívánok, itthon van az atya? – kérdezem tőlük. 
– Milyen ügyben keresi? – Nagy terhet ró rám ez a kérdés. Átérzem, hogy a válaszom sorsdöntő lehet, miközben belül keserűen nevetek: ez a két töpörödött asszonyka elszántan védi a papot, de vajon miért? Kognitív disszonancia? Hit? Idáig jutok a töprengésben, közben ennyi fut ki a számon: – Hát, ööö… – de az egyik közbevág. – Magánügyben? – kacsint gúnyosan mosolyogva. – Nem – felelem. – Újságíró vagyok. – Akkor nincs itthon – mondja. 

Hát jó. Próbálom felvezetni az ügyet, de mindent tudnak. Megrendezett volt, az biztos. Gergő atya egy végtelenül intelligens, kedves, segítőkész ember, kizárt, hogy olyasmik történtek vele, mint amiket a sajtó állít róla – összegzik. De hát nem tiltakozott a vádak ellen, bocsánatot is kért egy videóban, az érsek meg ugye felfüggesztette – igyekszem magyarázni, de ők ragaszkodnak a valóságukhoz: elképzelhetetlen, hogy a plébános ilyen ügyekbe keveredett. Mert jó ember. Az elmúlt napokban a miséket egyébként megtartották, jött valahonnan egy helyettesítő pap. 

 

– No és kinek állhatott érdekében, hogy megrendezzen egy ilyen rágalomhadjáratot? – Maguknak! – érkezik a megsemmisítő válasz. – De ki fog derülni az igazság – biztatják magukat. 

Épp megnyomom a plébánia csengőjét, amikor odaér hozzám az utcán egy harmadik nő.

– Kit tetszik keresni?
– A papot.
– Itt?
– Hát ez a plébánia!
– Tényleg? – kérdezi ártatlan képpel, én meg egyre inkább egy színjátékban érzem magam. Isteni. A csengetésre nem jön ki senki. A bejárat mellett a ház falán tábla, rajta a plébános neve, mobilszáma és egy felirat: „Sürgős esetben a plébános bármikor hívható”. Sürgősnek érzem az esetet, ráadásul bármikor van. 

A telefont egy nő veszi fel. – A plébános úrral szeretnék beszélni – mondom. A nő meg azt, hogy „hát, azt nem tudom adni. Mostanában nem tudom adni – teszi hozzá –, megmondom neki, hogy kereste, és ha kíván magával beszélni, akkor visszahívja.” Megkérdezem, hogy a „mostanában” mit jelent. Perceket? Órákat? Napokat? Azt feleli, nem tudja megmondani.

Bese Gergő azóta sem hívott fel. 

Dunavecse egyszerre nagyon szegény és jómódú település. Takaros házak, málló vakolatú Kádár-kockák, a templommal átellenben még putri is van. Petőfi Sándor apjának itt volt mészárszéke, az épület szépen felújítva ma is áll, ahogyan az a ház is, ahol a költő 1844-ben lakott. Az egykori mészárszék melletti parkban két liter szénsavas narancslé társaságában középkorú férfi ücsörög egy padon. 

– Nézze, elmondom magának: azt beszélik a papról a faluban (2004 óta város – a szerk.), hogy buzi. De én nem hiszem el.
– Beszélik?
– Igen, a vénasszonyok mindent kitalálnak.

Azt fejtegetem éppen, hogy Bese Gergő azért került a hírekbe, mert melegpartikba járt, amikor idős, rövidnadrágos férfi evickél el mellettünk. Lábszárai lilák, bokái vizesedéstől duzzadtak. – Meleg! Meleg, a k.rva anyját! – veti oda, és megy tovább. Nem akar az ügyről beszélni, elég szégyen ez Dunavecsének. „Hibát követtem el. Rászedtek, naivságomat kihasználták, és elveszítettem a józan ítélőképességem” – idézem neki a felfüggesztett plébános Tiktokon közzétett magyarázkodó szavait. – Rászedték? Hogy? Azzal, hogy szándékosan odament? Gané egy történet ez – mondja rám se nézve, miközben megy tovább. 

A Tízórási ABC előtti parkolóba két fiatalember érkezik sufniban kendácsolt, üvöltő hangú motorokon. – Múlt héten temette a mamámat ez a tetves g.ci – szólal meg az idősebbik, lehet vagy 16 éves, miközben cigarettára gyújt. – Úgy érzem, mintha megszentségtelenítették volna szegényt. Hogy nyugodhat így meg a sírban?

– Vecse mindig csak megszívja. Állandóan csak rossz hírekkel kerülünk be az újságba – mondja a másik fiú. Nincs igaza, egy jó hír azért akad: júniusban középfeszültségű eszközöket készítő okosgyárat adtak át a városban. De ugyanabban a hónapban egy helyi férfi pincét tört fel, majd miután semmit nem tudott elvinni onnan, autót rongált meg. Márciusban egy másik férfi részegen ellopott egy távolsági buszt, és 15 kilométert furikázott vele. Közben háromról nyolcra nőtt azon gyerekek száma, akik esetleges bántalmazása miatt nyomoz a rendőrség a Dunavecsén működő Duna Menti Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Általános Iskola, Szakiskola és Kollégium igazgatója ellen. A fizikai és lelki bántalmazásokat értelmileg akadályozott 7–16 éves gyermekek ellen követték el. A Magyar Narancs úgy tudja, az igazgató Bese Gergőnek köszönheti, hogy újból megkapta az egyházközösség világi elnöki posztját, miután az előző plébános menesztette a tisztségből. A bántalmazási ügyről a megkérdezett helyiek semmit nem tudnak. Vagy nem akarnak tudni. 

Idén júliusban a bíróság két év felfüggesztett börtönre ítélt egy férfit, aki tavaly kétszer is – másodjára decemberben – megrongálta a templom és parókia közös kertjében álló Szűz Mária szobrot. Azóta is ez az arc nélküli torzó vigyázza a templomot és a híveket. Bese Gergő a már idézett tiktokos videóban ezt is mondta: „A boldogságos Szűzanya mindig Jézussal járt, ott volt lépten-nyomon, követte az ő szent Fiát. Én is a boldogságos Szűzanyával együtt haladok Jézus felé”. Dunavecse magára maradt.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/37. számában jelent meg szeptember 13-án.