Nem a köztelevíziós vitáknak van most itt az ideje, hanem az árvízi védekezésnek, Magyar Péter ezért nem is az állami tévében vitázna Orbán Balázzsal – mint amire meghívták –, hanem homokzsáktöltés közben. Meg is adott egy konkrét időpontot, amikorra várja a kormánypárti politikust a Római-parton.
Ahogy arról a Magyar Hang is beszámolt, a közmédia meghívta Magyar Pétert az M1 48 perc című élő műsorába. A Tisza Párt elnöke Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával beszélgethetne „Magyarország aktuális helyzetéről” csütörtökön 20:35-től. Magyar Péter mindezt úgy értelmezte, hogy „220 nap után, a miniszterelnök európai parlamenti performanszához közeledve kezdett kínossá válni, hogy a több millió honfitársunk által támogatott ellenzéki párt vezetőjeként nem engedtek be élő adásba az évi 140 milliárd forint közpénzből működtetett “köz”médiába”.
Az ellenzéki párt vezetője ugyanakkor jelenleg a dunai árvíz védelmi munkálataiban vesz részt. – Egy ilyen, valódi veszélyhelyzetben a felelős politikusok az ország védelmét szervezik és abban aktívan is részt vesznek. Ilyenkor nem a propaganda adótokon kell okoskodni, hanem meg kell fogni a lapátnyél (és a munka) végét – írta, felajánlva egyúttal egy alternatív lehetőséget a vitára: csütörtökön délután öt és hat óra között várja a Római-parton homokzsákot tölteni. – Javaslom, hogy hozd el Rogán Tónit, hogy tartsa a zsákot (tudod, két ember kell a töltéshez…) – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a munka közben természetesen beszélhetnek a magyar emberek életét befolyásoló „elhibázott politikátokról”, az „Orbán-klán korrupciójáról, az egészségügyi válsághelyzetről, a naponta kigyulladó mozdonyokról, a széteső oktatási rendszerről, az elszegényedő nyugdíjasokról, a létminimum alatt élő milliókról és a külföldre menekült magyarok százezreiről”.
Amennyiben ugyanakkor mégis a televíziós körülményeket választaná a miniszterelnök politikai igazgatója, akkor Magyar Péter azt javasolta, hogy várja meg az árvíz levonultát.