Ismert zarándokhelyen működtet szállást, és egy idős hölgy óbudai ingatlanának is örököse lett a szexbotrányba keveredett Bese Gergő. Utóbbi lakást közel ötvenmillió forintért adta el a kormányt rendszeresen éltető, s korábban áttételesen jelentős közpénzt elnyert sztárpap. Kérdésünkre, hogy miért és miként tett szert az ingatlanokra, nem válaszolt.
Jóval többről szól lapunk információi szerint a Bese-ügy, mint ami eddig róla a nyilvánosságba kikerült. Múlt pénteken a Válasz Online jött elő egy sokak számára sokkoló történettel: Bese Gergő dunavecsei plébános (aki egyébként a NER sztárpapja, több kormánypárti sajtóorgánum rendszeres vendége) melegpartikon vett részt, és intim kapcsolatot ápolt férfiakkal. A cikk megjelenése után a kalocsa-kecskeméti érsek irodája közleményt adott ki, mely szerint Bábel Balázs érsek „Bese Gergő Pétert 2024. szeptember 6-i hatállyal felfüggesztette a papi szolgálat alól.” Szombaton Bese is megszólalt, közvetetten elismerve az állításokat, és azt hangoztatva, hogy „rászedték és kihasználták a naivságát”. Később az RTL arról adott hírt, hogy pornóvideók is készültek, amelyeket maga a plébános készíthetett. A televízió információi szerint a plébános már hónapokkal ezelőtt felkereste a kalocsa-kecskeméti érseket, az állítva, hogy úgy készülhettek kompromittáló felvételek róla, hogy előtte leitatták és elkábították őt.
A lapunk által több forrásból és több dokumentumból összerakott történet egész másról szól. Bese nemcsak a NER kedvelt sztárpapja volt, hanem saját vagyonát jól gyarapító üzletember, érzelmi kapcsolataiban pedig narcisztikus, manipulatív személyiség.
• Pontosan milyen ingatlanügyei vannak az egykori sztárpapnak?
• Milyen belső feszültség állhat információink szerint a botrány kirobbanása mögött?
• Mennyi közpénz jutott a Bese Gergőhöz köthető szervezetekhez?
A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a Magyar Hang hetilap szeptember 19-ig kapható 2024/36. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!
Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!
ElőfizetekMár előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!