Fontos díjjal tért haza a Január 2. az idei miskolci CineFestről, ahogy díjazták a norvég Szerethető és az amerikai Dìdi című filmeket is. A közönségdíjat a norvég Sarkvidéki konvoj kapta.
Mennyire tud érdekes lenni a nagyvásznon az, ha egy magyar családanya egyetlen, átlagos napját követhetjük? Szilágyi Zsófia nagysikerű elsőfilmje, az Inkubátor Programon keresztül kijött Egy nap bizonyította: nagyon is. Hatott a minimalizmus, a rendező sikeresen sűrítette sokak élettapasztalatát huszonnégy óra történetébe. Hasonló nyomvonalon halad tovább a Január 2., mely a szombaton zárult 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon a FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díját kapta. Annál is fontosabb elismerés ez, mert a Velencei Filmfesztiválon bemutatott filmmel eddig az ítészek szigorúbbak voltak, és ha dicsérték is erényeit, azért az Egy napot helyezték magasabb polcra. Ennek igazságát akár el is ismerhetjük, hozzátéve azt is, hogy a Január 2. ráadásul nem is azonnal ható mű. Minthogy Miskolc után a cirkós sajtóvetítésen is megnéztem, biztosabban mondhatom: érdemes többször nekifutni, az újabb megtekintés(ek)kor próbára téve saját első benyomásainkat is.
Szilágyi Zsófia második nagyjátékfilmje épp az a mű, amely elsőre akár más arcát is mutathatja, mint később. Jelzi ezt, hogy több kritikus is úgy érezte, a szintén egy napot, az elromlott kapcsolat utáni költözködős köröket mutató film neheztel a férfiakra. A legmesszebb ebben az NLC női kritikusa ment, aki leszedte a keresztvizet a film több férfi karakteréről is, olyanokért elítélve azokat, amelyeket vagy a dühös női elbeszélők mondtak róluk, vagy még csak ők sem állítottak. A Január 2.-ben két nőt követünk, Ági (Jóvári Csenge) segíti régi barátja, Klára (Konrád Zsuzsanna) költözködését egyik helyről a másikra. Közben beszélnek mindenről: múltbéli ismerősökről, kapcsolati nehézségekről, elköteleződésről és újrakezdésről. Meg persze egészen banális dolgokról.
Jellemző félreértés lehet, amikor egyik-másik központi szereplő véleményét azonosítjuk a film üzenetével. Ahogy az is, amikor nem megmutatott, csak elbeszélésen keresztül tudott dolgokat egyértelmű igazságként fogadunk el. A filmművészet és az irodalom segítene pedig annak tudatosításában, hogy különböző narratívák vannak, az események másként néznek ki az egyes szemszögekből. Az értelmezést pedig tovább bonyolítja, hogy a néző kinek és mit szeretne elhinni. Ma persze, amikor még kevésbé felkészült pszichológusnál is előfordul, hogy a jelen nem lévő felet elemzi, nem lepődhetünk meg a félreértéseken. Azon sem, amikor a kritikus tényként közli az alábbiakat: „Klára hiába küzdött családjuk egyben tartásáért a két gyerekük érdekében, a férfi szinte semmit nem tett a kapcsolatuk megmentése érdekében.” Csakhogy a Szilágyi-film ilyet nem állít. Látjuk helyette, ahogy Klára korábbi otthonába visszatérve azonnal volt párjának ront, a kocsiban viszont mégis pozitívan fogalmaz róla. Látjuk, mennyit jelent egy a mindkét féllel jó kapcsolatot ápoló rokon felbukkanása. (Klára unokatestvérének érkezése a film legszerethetőbb pillanatait hozza!) Látjuk azt is, hogy a nő mennyire bizonytalan új kapcsolatában, de eközben önkéntelenül is ragaszkodik a bumfordi, de jószándékú, kedvelhető friss kapcsolatához. Göndör László hitelesen hozza Károly karakterét, a megítélésén keresztül pedig a néző ismét vizsgálhatja saját elfogultságait, prekoncepcióit.
A Január 2.-t többen is bírálták azért, mert a költözködős sztori még az Egy napnál is kevésbé teszi lehetővé a sokszínűséget, a történet könnyebben válhat monotonná, nehezebb a hétköznapi jelenetekből kihüvelyezni a lényeget. Lehet ebben igazság, de ettől még a filmnek világosan felépített dramaturgiai íve van, eljutunk benne valahonnan valahová. Nagyon is különböző karakterekkel találkozunk, de ha nyitottak vagyunk, egyikükről sem fogjuk azt érezni, hogy kifejezetten rosszat akarna. Az apró megfigyelések lesznek a legérdekesebbek: hogyan rántja ki – ha csak időlegesen is – Ágit addigi búskomorságából, hogy végre kibékül a barátjával? Mi derül ki az egyes szereplők másikhoz való viszonyából? (Például miért van az, hogy legjobb barátnője előtt Klára gond nélkül kezd kényelmetlen vitába volt párjával, míg az unokatestvér rögtön lecsillapítja, önvizsgálatra készteti őket.) Az is izgalmas, ahogy a filmnek bár Ági a természetes főszereplője, őt látjuk az elején és a végén is, mégis sokkal inkább Klárát és az ő történetét ismerjük meg. Ez következik a kettejük közti alkati különbségekből, ahogy abból is, hogy ez a nap egyértelműen az ő életében jelent fordulópontot. Mind Jóvári Csenge, mind Konrád Zsuzsanna nagyszerű alakítást nyújtanak, remekül ellenpontozzák a másikat, miközben megmutatják kapcsolatuk mélységeit, őszinteségét is. Mintha Klára a sok beszédbe menekülne magánya elől, míg Ági jobban bezárkózik, nem szívesen mondja ki, amit érez, de annál látványosabban mutatja ki, amikor végre kicsit jobban érzi magát.
Szilágyi Zsófia második filmje talán tényleg nem olyan remekmű, mint az első volt, de ebben is ugyanúgy benne van sokak története, ahogy egy generáció küszködése, próbálkozása is. A Velencei Filmfesztivál Biennale College programja segítségével létrejött filmben újra és újra felhangzik a Carson Coma Feldobom a követ című dala, egybekapcsolva kapcsolatbeli és közérzeti küszködést, reménykedést és egy új élet vágyát. „New Yorkban jut eszembe Ady Endre” – ha pedig valaki távol van, a nosztalgia önkéntelenül is elfoghatja az Erzsébet királyné úti és Nefelejcs utcai autózást látva, hogy aztán maga is keresni kezdje a kérdésre a választ: melyik az az utca a VII. kerületben, amelynek mindkét oldalán található fasor. (Vigyázat, a Városligeti fasor páros oldala a VI. kerülethez tartozik!) Szilágyi Zsófiával interjúztunk is, ezt a későbbiekben olvashatják.
A fesztivál CineDOCS díját Andres Veiel nagy visszhangot kiváltó rendezése, a Riefenstahl kapta. Az elismerés nem is meglepő, hiszen a mű tudja azt, amit a dokumentumfilmek legjobbjai: új ismeretekkel gazdagít és árnyal egy témát, átkeretezve mindazt, amit mindaddig gondoltunk. Jelen esetben azt, hogy a nácik kedvenc rendezőjeként ismertté vált, de utóbb ettől a képtől szabadulni próbáló Leni Riefenstahl bűnbánata mennyire volt komolyan vehető, és valóban nem tudhatott-e mindarról a szörnyűségről, amelyet a nemzetiszocialisták elkövettek. Kiderül továbbá, hogy a zseniális rendező nemcsak a propagandájával lehet felelős a nácik sikereiért (Az akarat diadala hatásosságát nehéz megkérdőjelezni), de konkrét vér is tapadhat a kezéhez. A film felfedezéseiről korábban már be is számoltunk, a magyar bemutató után pedig foglalkozunk még a produkcióval.
A CineNewWave-díjat Kühnel Szabó Anita szórakoztató animációja, az Apád kapta. A kortárs animációs rövidfilmek szeretnek művészkedni, ami sokszor valódi remekműveket, máskor viszont csak felesleges lilaságot szül. A rendező szerencsére másban gondolkodott, filmjének pedig a műfajban mostanában ritkább szinkron adja az egyik fontos erejét. Scherer Péter és Jéger Zsombor viccesen, de fájdalmasan hozzák az egymással örök konfliktusban álló apa-fia párost. A fekete humor ellenére érezzük ennek a kapcsolatnak a mély drámaiságát, ahogy azt is, mekkora szüksége van mindegyik félnek a végső megbékélésre. Az Apád egyik jelentős fegyverténye a humora, mely hol a kreatív vizuális világon keresztül, máskor egy-egy jól elkapott epizódszereplőn keresztül mutatkozik meg. (Például az angyalok kórusának a tagja, aki kikéri magának a kritikát, hisz ő valójában basszus.) Nem fogjuk feledni a purgatóriumban felbukkanó tenyérjósgépet, ahogy Scherer fellengzős apafigurájának hányaveti, belső félelmeit rejteni hivatott beszólásait sem.
A 20. Cinefest fontos premierjét jelentette Coralie Fargeat zseniális testhorrorja, mely jó eséllyel egy Oscar-jelölést, de akár -díjat is fog hozni Demi Moore-nak. A szer (The Substance) valóban nem könnyű néznivaló, lekörözi a műfaj több hasonló darabját, de mondanivalónak sincs híján. Később részletesebb kritikával is jelentkezünk. Szintén írunk még Matthias Glasner filmjéről, a háromórás, borzalmas magyar című Haldoklás, de komédiáról. Az eredeti cím simán Sterben, más nyelvekre is sikerült normálisan fordítani, de a magyar verzió címfelelőse valamiért úgy érezte, ez jobban magyarázhatja, amit látunk. Valójában viszont nem: ha akadnak is fekete humort idéző pillanatok, azért ez összességében egy vérbeli dráma, többfelvonásos családtörténet. Senki ne készüljön komédiára vagy épp szatírára, a látottakat nagyon is komolyan kell venni.
Miskolcon debütált a mostanában csupa remek filmet rendező Ryusuke Hamaguchi filmje, a Velencében tavaly a zsűri nagydíját elnyerő A gonosz nem létezik. Komoly, tanulságos, de különös költői zárlatával zavarba ejtő film született. Talán nem olyan emlékezetes, mint A szerencse és képzelet kereke vagy a Vezess helyettem volt, de sokat lehet beszélni róla. Később erről a filmről is megemlékezünk bővebben. Jorgosz Lantimosz legújabb agymenését, a Szegény párákat kifejezetten gyorsan követő A kegyelem fajtáit (Kinds of Kindness) – az előző filmhez hasonlóan – Miskolcon mutatták be. A kritika ezúttal kevésbé volt elégedett, de erre is kitérünk majd később.
A jubileumi fesztiválon a norvég Szerethető című film három díjat is kapott. A fődíjat a rendező, Lilja Ingolfsdottir személyesen vette át Miskolcon. A zsűri szerint a film nemcsak felvázol egy drámai helyzetet, de az abból való kiutat is képes megmutatni. A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri kiemelte: „Ez a családi filmdráma elbűvölően indul, de a család pár év múlva fokozatosan szétesik, és az anya, Maria, a problémák forrása, nem érti, hogy miért. Összeütközésbe kerül a férjével, a gyerekeivel és az édesanyjával. Mindenki bűnösnek érzi magát. Végigkísérjük az anyát fájdalmas útján, melynek során először bűntudat és félelem ébred benne, majd önmaga megismerésére tesz kísérletet, végül felleli magában a tudattalan sémákat.”
A fesztivál Nagydíját Sean Wang filmje, az amerikai Dìdi kapta. A sztori szerint a nyár utolsó hónapjában, a gimnázium kezdete előtt egy befolyásolható, 13 éves tajvani-amerikai fiú megtanulja, amit a családja nem tud neki megtanítani: hogyan kell korcsolyázni, flörtölni és hogyan kell szeretni az anyját. A CineFest életműdíját a Kossuth-díjas Kardos Sándor, több mint harminc játékfilm operatőre vehette át. Kardos volt az, aki rendezőként a világon először készített célfotókamerával játékfilmet.
A fesztivál idén kilenc napig tartott, programjába pedig öt magyar vagy magyar koprodukcióban készült nagyjátékfilm (Január 2., Egy százalék indián, Lepattanó, Emma és a halálfejes lepke, Zenit) és három dokumentumfilm (Bartók nyomában, Változó vadon – Az én északom, Nemere István: Addig írok, amíg élek) is befért. A bemutatók környékén írunk még bővebben az egyes filmekről, így természetesen Hajdu Szabolcs fontos párkapcsolati trilógiájának záródarabjáról, illetve a Borbély Alexandra főszereplésével készült Emma és a halálfejes lepkéről is.
Bíró Tibor fesztiváligazgató a fesztivál záróközleménye szerint kiemelte: „az idei év kapcsolódó programjai között a török és a kínai filmművészet legfrissebb alkotásaiból is önálló válogatásokat mutattunk be. Az idei nézőszámok rekordot döntöttek, mivel a fesztivál eseményein – a versenyfilmek vetítésein, a kapcsolódó vetítéseken és szakmai programokon –, összesen közel 16 000 látogató vett részt. A ma befejeződő fesztiválon 26 országból érkezett filmet mutattunk be, összesen 124 előadáson.” A CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivált jövőre 2025. szeptember 5-13. között rendezik meg.
A Cirko Film független forgalmazó szintén közleményt adott ki arról, hogy az idei CineFesten összesen hat fontos díjat nyert három filmjük. A Január 2. mellett ők forgalmazzák a Riefenstahl-t és a Szerethetőt.
A 20. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjazottjai:
Pressburger Imre-díj – A fesztivál fődíja a legjobb filmnek: Szerethető (Loveable / Elskling), r.: Lilja Ingolfsdottir
Zukor Adolf-díj – A fesztivál Nagydíja: Dìdi, r.: Sean Wang
East of Europe-díj: 78 nap (78 dana / 78 Days), r.: Emilija Gašić
Dargay Attila-díj – A magyar animáció ifjú tehetsége: Bartis Bálint
CineNewWave-díj: Apád (Your Dad), r.: Kühnel Szabó Anita
CineDocs-díj: Riefenstahl, r.: Andres Veiel
A CICAE (Art Mozik Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja: Szerethető (Loveable / Elskling), r.: Lilja Ingolfsdottir
A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb nemzetközi filmnek: Január 2., r.: Szilágyi Zsófia
A FIPRESCI (Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége) zsűri díja a legjobb kisfilmnek: Pun Intended, r.: Jack Turits
A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díja: Szerethető (Loveable / Elskling), r.: Lilja Ingolfsdottir
Közönségdíj az internetes szavazás alapján: Sarkvidéki konvoj (The Arctic Convoy / Konvoi), r.: Henrik Martin Dahlsbakken
Dr. Halmay Béla-díj – A miskolci kultúra lokálpatriótáinak: Balogh József
A „Veszélyek az online médiában!” diákfilm pályázat díjazottjai: 1. Merülés, r. Juhász Barnabás, 2. „Linkelés”, r.: Bibercz Eliza Ramóna, 3. Rájössz…, r.: Rengel Tamás
Életműdíj: Kardos Sándor
