Kommuna, tervpiac, kereszténység – néhány elméleti és rövid ideig élő szocializmusvíziót mutatunk be.
Kultúra
Nálunk, szemben a franciákkal, szinte megvetést váltana ki, ha szülés után nem sokkal már dolgozik az anyuka – mondja lapunknak Török-Illyés Orsolya, a készülő A világ eredete egyik szereplője. A film forgatásán jártunk, ahol beszéltünk Nagy Borbála rendezővel és Iványi Petra producerrel is.
Harminc évvel ezelőtt halt meg Antall József. Az évfordulón nem a politikus, a kormányfő alakját, tetteit és elképzeléseit idézzük fel, hanem egy különös, meghökkentő állambiztonsági történetet a demokratikus rendszerváltozás előtti időkből.
Kulcsfontosságú információkat szállított a nácikról Churchill „titkos hadseregének” utolsó női tagja
A második világháború idején 39 nő dolgozott a brit hírszerzésnek ellenséges területen. Közéjük tartozott az idén októberben elhunyt Phyllis Latour.
Száztíz éve született Albert Camus, akinek most újra megjelent A lázadó ember című kötete. Kiért áll ki valójában a zendülő, és mit szeretne elérni ezzel?
Szász Júlia „lassan, de biztosan gyógyulgat”.
A zárás után a múzeumi tér titkokkal teli, misztikus világ, amelybe csak a kiváltságosok léphetnek be – erre játszik rá az idei Textúra, melyet a Londonban élő fiatal rendező, Éry Franciska álmodott meg.
Az a cappella együttes nyáron megjelent lemezét sorolta a legjobbak közé a szakmai zsűri. De már itt az újabb, karácsonyi album.
II. Erzsében uralkodása a második Erzsébet-korként fog bevonulni a brit történelembe, ebből az életrajzból kiderül, miért.
Az új elnökség mandátuma öt évre szól.
A Megsemmisülni, címével ellentétben, nem tesz pontot civilizációnk végére. Nem tesz akkor sem, ha az elkerülhetetlen vég felé menetel.
Régen volt ennyi nézője magyar filmnek a nyitó hétvégén. A biztonság kedvéért még egy nemlétező világsikerrel is megtámogatták a reklámkampányt.
Mathias Énard francia író az egyén felelősségéről és szűkös buborékjainkról, háborúról, Közel-Keletről és a mesterséges intelligenciáról. A PesTexten interjúztunk a Zóna és a Mesélj nekik csatákról, királyokról és elefántokról szerzőjével.
A tiszteletet nem hatalommal kell kivívni – mondja interjúnkban Krasznahorkai Ágnes, az Elfogy a levegő főszereplője. Beszélgettünk édesapjáról, Krasznahorkai Lászlóról és drámatanári tapasztalatairól is.
Vér, könnyek és kézmosás: nem sok helyet hagy a képzeletnek Koltai Lajos 2,3 milliárd forintból készült filmje.