540 kilométer hosszúságban zajlik jelenleg az árvízi védekezés a hazai folyókon, ebből nagyjából 200 kilométer hosszan a legmagasabb, vagyis a harmadfokú készültség van érvényben – közölte Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban. A miniszterelnök elmondása szerint a kedd reggeli jelentések szerint a Lajta mentén alakult ki a legnehezebb helyzet.
A védekezés részeként az Alföldről már átvezényeltek 800 szakembert a Duna mentére, akik a katonákkal együttműködve végzik a feladataikat. A miniszterelnök elmondása alapján 400 katona van kint a gátakon, de 24 óra alatt további ezreket tudnak bevetni. Úgy látja mindenesetre, hogy meg tudják oldani a mostanra megmozdított szakemberekkel és „lelkes önkénteseinkkel”.
A katonákról szóló mondata Orbán Viktornak már csak azért is érdekes, hiszen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter délelőtt még azt közölte, hogy az árhullám okozta megnövekedett feladatok ellátását napról napra nagyobb létszámban segítik a katonák, mostanra mintegy 1400-an van a gátakon, de annyi katona megy a gátakra a következő órákban és napokon is, amennyi csak kell.
Folyamatos beszámolóinkat ITT követheti!