Nem fog vitázni és közösen homokzsákokat pakolni a Római-parton Orbán Balázs és Magyar Péter, ez a miniszterelnök politikai igazgatójának válaszából derült ki.
Ahogy arról a Magyar Hang is beszámolt, a közmédia meghívta Magyar Pétert az M1 48 perc című élő műsorába. A Tisza Párt elnöke Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával beszélgethetne „Magyarország aktuális helyzetéről” csütörtökön 20:35-től. Az ellenzéki párt vezetője ugyanakkor jelenleg a dunai árvíz védelmi munkálataiban vesz részt. – Egy ilyen, valódi veszélyhelyzetben a felelős politikusok az ország védelmét szervezik és abban aktívan is részt vesznek. Ilyenkor nem a propaganda adótokon kell okoskodni, hanem meg kell fogni a lapátnyél (és a munka) végét – írta, felajánlva egyúttal egy alternatív lehetőséget a vitára: csütörtökön délután öt és hat óra között várja a Római-parton homokzsákot tölteni. – Javaslom, hogy hozd el Rogán Tónit, hogy tartsa a zsákot (tudod, két ember kell a töltéshez…) – fűzte hozzá, megjegyezve, hogy a munka közben természetesen beszélhetnek a magyar emberek életét befolyásoló „elhibázott politikátokról”, az „Orbán-klán korrupciójáról, az egészségügyi válsághelyzetről, a naponta kigyulladó mozdonyokról, a széteső oktatási rendszerről, az elszegényedő nyugdíjasokról, a létminimum alatt élő milliókról és a külföldre menekült magyarok százezreiről”.
Orbán Balázs – mint írta – sajnálattal értesült arról, hogy a Tisza Párt vezetője a tőle megszokott „faragatlan stílusban tette nyilvánvalóvá”, hogy nem találkoznak egy vita erejéig csütörtök este. Egyúttal arra kérte, hogy „az árvíz elleni védekezés ügyében hagyja abba a hazudozást”. – Az állami szervek és a kormány teszi a dolgát, Magyarország ezt is meg fogja csinálni, mint ahogy megtette 2013-ban is – írta, kiemelve, hogy akkor Magyar Péter nem is élt Magyarországon. Mindenesetre szerinte a politizálásának nincs helye a gátakon.
A miniszterelnök politikai igazgatója azt is kifogásolta, hogy az ellenzéki politikus „hónapok óta nyomasztja Magyarország politika iránt érdeklődő közvéleményét azzal”, hogy vele senki sem vitázik, és nem hívják a köztelevízióba. Ezek után pedig, amikor teret és felületet kapna, „angolnákat meghazudtoló módon igyekszik kibújni a vita alól”. A kormánypárti politikus mindenesetre megvárja, hogy kész legyen Magyar Péter is a vitára, bár kíváncsi arra, hogy „a következő alkalommal mi lesz a kifogás”.
Folyamatos beszámolóinkat az árvízi védekezésről ITT követheti!