Ungár Péter a Párbeszéddel való tárgyalások állását egy esetleges közös EP-lista kapcsán úgy jellemezte: „rosszul állnak, nincsenek, elhunytak”.
Hutter Marianna
Elhibázott támogatások és a profitorientált végrehajtások nehezítik a lakhatást.
Terveik szerint kétezer aktivistával mintegy kétszáz településen lesznek jelen, hogy fellépjenek a kormányzati megszorítások ellen.
Ruff Bálint, a Partizán műsorvezetője az elárult szavazókról, a kormány és az ellenzék hibáiról, megúszásról és felelősségről. Interjú!
Molnár Csaba, a párt ügyvezető alelnöke szerint közel háromezer új tagjuk lett, politikusaik országjárásba fognak. Egymillió példányban nyomtattak Orbán Viktort „leleplező” füzetet is.
A KRESZ szerint közúton ugyanis ilyet nem lehet csinálni.
Mit csinál az MSZP a 2022-es vereség óta és miért nem bír erősödni az ellenzék? Erről is kérdeztük a párt társelnökét.
A főpolgármester-helyettes Vitézy Dávidnak is odaszúrt.
Így készülnek a települések a közeledő télre: állami korszerűsítési pályázatok nem voltak, a számlák brutálisra nőttek, pedig a gázfogyasztás jelentősen csökkent.
Gyakorlatilag mindegyik párt önálló megmérettetésre készül.
Mik a városi kutyatartással kapcsolatban felmerülő leggyakoribb feszültségek, és mit tudnak tenni az önkormányzatok a békés együttélés elősegítsége érdekében? Körkép.
Elemzők a miniszterelnök augusztus 20-ai „diplomáciai nagyüzeméről”, a keleti nyitás kudarcáról.