A tervek szerint a most 14 éves korosztály soha nem kerülne olyan életkorba, amikor törvényesen dohányárut vehetne.
Külföld
A közlekedési miniszter hűti a kedélyeket.
Szeptember végéig 18,7 millió turista 102 millió éjszakát töltött az adriai államban, ebből 696 ezer fő volt magyar, 20 százalékkal több tavalyhoz képest. Közben nálunk a belföldi turizmus visszaesett.
A határellenőrzés ismételt bevezetésének célja az ország területén áthaladó illegális határátlépést elkövető személyek számának csökkentése.
A trumpista képviselők kezdeményezték a leváltást, és keresztül is vitték.
A Fidesz újból a médiaszabadságról szóló uniós jogszabály ellen voksolt.
A tárcavezető nem gondolja, hogy a pénzcsap megnyitását Ukrajna támogatásához kötné az EU, mint ahogy arról a reggeli hírek szóltak.
Jelentősebb áttörés csak Tokmak visszafoglalása után következhet.
Közben az uniós külügyminiszterek Kijevben tartottak csúcsot, amelyre Szijjártó Péter nem ment el. Helyette a magyar tárcavezető egy győri bencés rendezvényen vett részt, ahol arról beszélt, az ukrajnai háború menetére – amelyet az uniós fősodor „tüzel” – egy, a jövő évi EP-, illetve amerikai elnökválasztáson elért patrióta fordulat lehetne kihatással.
Korábbi „tanítványával”, a Smerből kivált Peter Pellegrinivel, és a nacionalistákkal kellene összefognia a nagy visszatérő volt szlovák kormányfőnek, aki hétfőn hivatalosan is megkapta a kormányalakítás lehetőségét Zuzana Caputová államfőtől. Orbán Viktor szlovák szövetségesének egyáltalán nem lesz könnyű dolga a koalíciós tárgyalásokon.
A világ egyik legboldogabb nemzetét bandaháborúk szomorítják: a döntéshozók a kudarcos bevándorláspolitikát okolják a véres összecsapásokért.
A tárcavezető Budapesten van.
Köszönetet mondtak neki.
Fico kijelentette: ha megbízatást kapnak a kormányalakításra, elkezdik az egyeztetéseket a többi párttal, s ezek során prioritás lesz számukra a V4 működőképessége és az, hogy stabil, négy éven át működő kormányt tudjanak alakítani.
„Not for EU” felirattal kell feltüntetni, hogy az adott áru nem forgalmazható az Európai Unió piacán.