Magyar Péter azt javasolja Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy mondja le jövő heti strasbourgi utazását, kérje az Európai Parlamentet a vita elhalasztására, és irányítsa személyesen az árvízi védekezést – írja a Tisza Párt legfrissebb közleményében. Pedig az eddigi tervek szerint Strasbourgban a felszólalók között lesz Magyar Péter is, aki elsősorban nem a belpolitikai témákra, hanem európai ügyekre összpontosítana.
Mint a közleményben emlékeztetnek, a párt többszáz önkéntese aktívan részt vesz a helyszíni árvízi munkákban, miután az elmúlt évtized legnagyobb árvize közeledik a Dunán Budapest felé. Orbán Viktor pénteken nézte meg az árvízi védekezést, eközben Magyarország szomszédjában, Ausztriában már katasztrofális a helyzet az áradások miatt.
Az árvíz elleni védelemben segédkező Magyar Péter vasárnap először Neszmélyből jelentkezett be, gumicsizmában, és egy lapáttal a kezében. Mint a videóban elárulta, azért mentek Neszmélyre, mert az itteni és a dunaalmási polgármester is a civilek segítségét kérte az árvizi védekezéshez. Neszmélyen kedden tetőzik a Duna, 780 centiméter körül. Magyar megmutatta azt a vasúti töltést is, amelynek csaknem a tetejéig ért a víz a 2013-as árvíz idején. A településen kilenc ilyen átjáró van, amelyeket homokzsákokkal el kell zárni, mert mögöttük már házak vannak. – Hosszú évek alatt sem sikerült kiépíteni a fém mobilgát-rendszert, pedig úgy sokkal könnyebb lenne a védekezés – tette hozzá. A vasúti töltések egyébként egy hetet bírnak ki a helyiek szerint.
A Budapest környéki településeken, így Leányfalun, Kis- és Nagymaroson, Gödnél, Szentendrénél is megindul az aktívabb védekezés. – Több helyszínről, köztük vállalkozók, vendéglősök is kérték a segítségüket ahhoz, hogy ne kerüljön víz alá az ingatlanuk – számolt be Magyar Péter, aki azt is elárulta, hogy hétfőn indultak volna Strasbourgba, az Európai Parlament plenáris ülésére, de megpróbálják áttetetni a repülőjegyüket, hogy inkább Leányfalu vagy Nagymaros környékén segédkezzenek. – Nincs jobb, nincs bal, csak magyar! – fogalmazott. A pártelnök kér mindenkit, hogy aki tud, segítsen, mert ez a valaha volt egyik legnagyobb árvíz a Dunán. Információik szerint Orbán Viktor kedden indulna Strasbourgba, de szerinte ezt a szereplést most le kellene mondania a miniszterelnöknek, mert számos településen épp akkor tetőzik az árvíz a valaha mért legmagasabb vízszintek közelében. – Ám ha a miniszterelnök másképp dönt, akkor Magyar Péter is ott lesz szerdán, a plenáris vitanapon, és kérdezni fogja Orbánt. Mint ismert ugyanis, a Tisza Párt és a Fidesz elnöke elvileg szerdán csapna össze először az Európai Parlamentben. A szabályok elvileg Orbán Viktornak kedveznek, először ő beszél, utána reagálhat Magyar, de csak egyszer.