Szombaton is folytatódott a viharos időjárás által okozott károk elhárítása, a legtöbb segítségre az ország nyugati felén volt szükség – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) vasárnap reggel az MTI-vel.
A késő esti órákban másodfokú, narancssárga riasztást adott ki széllökés veszélye miatt a HungaroMet, a szél Somogy, Veszprém, Győr-Moson-Sopron, Vas, Fejér, Komárom-Esztergom és Zala vármegyében okozta a legtöbb gondot. A legtöbb esetben fő- és mellékútra dőlt fák, leszakadt ágak és elektromos vezetékek miatt kértek segítséget, de akadt, ahol a közlekedési jelzőlámpa felfüggesztése szakadt le, vagy a ház tetejéről a cserepeket sodorta a parkoló autókra a szél. A tűzoltók szombaton több mint 170 beavatkozást végeztek a viharkárok miatt, és vasárnap reggel még mindig tartanak a munkálatok – összegezte az OKF.
Vasárnap a Dunántúlon a legerősebb széllökések sokfelé meghaladják az óránkénti 70 kilométeres sebességet. Kiemelten a Soproni-hegység, a Kőszegi-hegység, illetve a Bakony és a Balaton környezetében az óránkénti 90-110 kilométeres, de akár kezdetben az óránkénti 110-120 kilométeres sebességet meghaladó széllökések is előfordulhatnak. Napközben viharos széllökések továbbra is lehetnek a Dunántúlon – egyre inkább a nyugati részeire korlátozódva –, azonban az óránkénti 90 kilométerest meghaladó széllökések gyakorisága, majd esélye is fokozatosan csökken, és vasárnap este már csak kevés helyen lehet viharos széllökés.
A HungaroMet előrejelzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy a Dunántúl nyugati felében, kétharmad részében vasárnap a reggeli órákat követően szűnni kezd az eső, miközben délkelet felől terjeszkedik egyre kiterjedtebb esőzés. Vasárnap éjfélig az azt megelőző 24 órás csapadékösszeg már csak kis körzetekben haladhatja meg a 20, lokálisan esetleg a 30 millimétert.