Mi az, amiből kiolvashatjuk a valóságot? Abból, ami a szemünk előtt zajlik – észrevesszük akár vagy sem? Vagy rejtélyes kódokból, amelyeket ugyan észlelhetünk, de utánuk is kell járnunk, akár metaforáknak, hogy mire utalnak? Ha krimit olvasunk, mindez nem igazán szokott kérdéses lenni. Michael Chabon A végső megoldása, mely Sherlock Holmes történetei előtt is tiszteleg, szintén azt sugallja: a lényeges az, milyen számsorokat sorolhat a titokzatos német kisfiú még titokzatosabb papagája.
Ők ketten, Linus és Bruno a második világháború vége felé kerülnek Angliába, az embertelenség sokkját pedig a fiú láthatóan némasággal kompenzálja. A papagáj annál inkább beszél, hol énekelve, máskor összefüggéstelennek tetsző számokat sorolva. Nyilvánvalóan felkelti hát a paplak szállóvendégeinek, de az otthoniaknak is a figyelmét. Majd egyszer csak váratlan gyilkosság borzolja a kedélyeket, az utazóügynök férfit – aki előzőleg gyanakodni kezdett egy másik vendégre – hátulról ütik le. Ki tette? A pap összeférhetetlen, balhés fia? A gyanús vendég, aki állítólag a templomtorony középkori magassága után kutat? Ráadásul képbe kerül egy állítólagos tehenészet is, melyről csak a vak nem láthatja, hogy nemzetbiztonsági tevékenységet lát el.
Mindenki egyszerre lesz gyanús, de egyben folyamatosan ott az a krimiknél jól ismert érzés is: tévúton járunk. A papagáj és a fiú felkelti az ősöreg méhész figyelmét, aki rég kivonta magát minden efféle ügyből, most persze mégis aktivizálja magát. Sőt, láthatólag olyan tudások birtokában van, amely megszerzése másoknak nehezére esik. Honnan lát bele mindenbe? Valóban a mindenhol szálldosó méheitől kapja a jeleket? Vagy egyszerű intuíció? Segítik-e ezek, hogy meglegyen a gyilkos? Vagy már a fő kérdés nem is az, kinek állt az útjában a szállóvendég, hanem hogy milyen, a háború szempontjából releváns kódokat tud a papagáj?
„Hogy egy megkeseredett, csalódott és féltékeny férfi megöli azt, akit a felesége szeretőjének hisz, ezt maga valószínűtlennek tartja. De hogy egy gyilkos náci kém, aki parancsba kapja egy papagáj elrablását...” – szembesíti az öreg egy ponton az őt meglátogató ezredest megérzései abszurditásával. Az zavartan visszakozik, de közben az olvasóval együtt továbbra is rendületlenül hinné: a hétköznapi emberi motivációk itt nem játszanak, sokkal valószerűbb valami hatalmas világ-összeesküvés, kalandos és hihetetlen bűnügyi történet.
Michael Chabon persze nem azért az eredetien szőtt történetek mestere, hogy megnyugtasson bennünket. Néha a papagáj csak papagáj, akinek egyik legfőbb rettegése, hogy madárhúsevők karmai közé kerül. (Micsoda fenevadak lehetnek, gondoljuk, majd odaülünk sült csirkénk elé.) A holokauszt pedig holokauszt, annak minden iszonyatával és kibeszélhetetlenségével. Vannak persze titkos kódok, hogyne volnának: egyik héten ilyenek, másik héten olyanok. A különféle internetes szolgáltatók időről időre figyelmeztetnek bennünket is, hogy változtassuk meg azokat, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljenek. Két kattintás, és már újat is választottunk. Közben pedig nagyot sóhajtunk: nekünk is jól jönne egy papagáj, aki ezt a sok értelmetlen betű- és számsort bármikor fel tudja mondani. A világ sorsa általában nem a számokon, hanem az embereken múlik. Izgalmas és sokat ígérő kisregény Michael Chaboné, méltó az előző könyveivel szerzett híréhez.
Michael Chabon: A végső megoldás. Ford.: Pék Zoltán. 21. Század Kiadó, 2024. 4490 Ft
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/35. számában jelent meg augusztus 30-án.
