Krisztofer 12 évesen beletört valakibe egy kést, majd megszökött a javítóból

Krisztofer 12 évesen beletört valakibe egy kést, majd megszökött a javítóból

Hajdúhadház sok utolsó utcája közül az egyik (Fotó: Magyar Hang/Végh László)

A cigány lány biciklijének kormányán nehéz bevásárlószatyrok, a vázon és a csomagtartón a gyerekek, de még így is összerezzen, amikor elmondjuk neki, ki miatt érkeztünk Hajdúhadházra. Végigfut a hideg a karján, amikor megmutatjuk neki a 2010-ben született, vagyis tizennégy éves hajdúhadházi kisfiú fényképét, és megjegyezzük neki, hogy a fotó a rendőrség honlapján látható, körözés szerint pedig a kiskamaszt emberölésért keresik. Elkomorul az arca a cukrászda pultjában álló néninek is, aki annyit jegyez meg, hogy „mi, magyarok lassan már utcára se tudunk menni este nyolc után”.

Az „úristent” emlegetik a „kisfiú” kapcsán a főtéren azok a roma asszonyok is, akik felismerik Krisztofert, majd a tizenkétezer lelket számláló hajdúsági város szinte összes szegregátumát felsorolják, hogy ismereteik szerint merre is lakik a körözött gyermek és családja. Követhetetlenül sok telep neve hangzik el, ám egy dologban következetes az összes útba igazító: a település akármelyik peremére tippelik Krisztoferék lakhelyét, mindig megjegyzik, hogy mindenképpen az utolsó utca utolsó házát keressük.

Cikkünk megjelenése után a kamasz körözési fotója lekerült a rendőrség oldaláról, a hatóságoktól pedig megtudtuk, hogy elfogták Krisztofert.

• Mi köze a fiúnak a nagy port kavaró hajdúhadházi lakásügyhöz?
• Miért emberölésért keresik a kamaszt, ha nem ölt meg senkit?
• Milyen hely a javítóintézet, ahonnan megszökött Krisztofer?

A teljes cikket elolvashatja Plusz előfizetésünkkel, vagy a
Magyar Hang hetilap szeptember 19-ig kapható 2024/37. számában. Országjáró riportok, interjúk, elemzések, véleménycikkek, reklámmentes olvasás – ezeket kínálja a Magyar Hang Plusz!

Olvassa el a teljes cikket online, Magyar Hang Plusz előfizetéssel! Egy hónap csak 1690 forint!

Előfizetek
Már előfizettem, belépek Beléptem, elolvasom a cikket!